Idén 33 koncert várja a közönséget a Klassz a pARTon Fesztiválon

Idén 33 koncert, 38 szólista és 14 zenekar fellépése várja az érdeklődőket a Klassz a pARTon! nyáresti vízparti komolyzenei koncertsorozaton július 13. és augusztus 1. között a Balatonnál és Tatán. A Balaton északi partján kilenc, a déli parton három település ad otthont az ingyenes koncerteknek, idén Balatonederics is csatlakozik az eseményhez – hangsúlyozta É. Szabó Márta, a fesztivál producere, a Cimbora Alapítvány elnöke a fesztivál szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, az MTI tudósítása szerint.

Bővebben…

Július közepén indul a 7. Klassz a pARTon fesztivál (MTI)

Július 11. és augusztus 13. között rendezik meg a 7. Klassz a pARTon fesztivált. A komolyzenei programsorozat rendezvényeinek tizennégy, főként Balaton-parti település ad otthont. A rendezvénysorozatról szóló szerdai balatonfüredi sajtótájékoztatón Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára elmondta, hogy 14 településen összesen 21 helyszínen lesznek majd programok, 44 koncert, 6 gyermekkoncert, 3 zenés beszélgetés várja majd a fesztivál látogatóit több mint 200 szereplő részvételével.

Bővebben…

Gyenesdiás készül a nyárra (zaol.hu)

Több gyenesdiási szervezet tervez programokat a nyárra, tájékoztatott a napokban a Gyenesdiási Turisztikai Egyesület. Mint írták: a tervek szerint az elkövetkezendő hónapokban a település ad otthont a Balatoni Barista Bajnokságnak, a Gyenesdiási Önkéntes Gyógyító Napoknak, lesznek zenés rendezvények a strandon, offroad fesztiválok, autocross-verseny, hagyományőrző Kristóf-nap, VW Bogaras Balatoni Nyárbúcsúztató. 

Bővebben…

Hajóból kilépve szóljon a klasszikus zene (vitorlazzitthon.hu)

Szinte minden héten máshol csendül fel szerte a Balaton partján a klasszikus zene a Klassz a pARTon koncertsorozat keretében. Így akár vitorlázás alkalmával, partot érve, a kikötőből kilépve mindenki részese lehet a koncertek adta élménynek. A szervezők célja nem volt más, minthogy megmutassák: a klasszikus zenének nem csupán zenekari termekben, öltönyös közönség előtt van terük, hanem nyáresti programként is megállják a helyüket.

Bővebben…