Az utóbbi mintegy másfél hétben újabb 75 nagy kárókatonát lőttek ki a Balatonon. Kiderült, hogy 12 évig dézsmálta a Balaton halait egy most kilőtt kormoránírja a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. Facebook-bejegyzésére hivatkozva a sonline.hu.
Hol a határ? – A halgazdálkodás nem tudja felvenni a harcot a kárókatonákkal a természetvédelem miatt?
„Társaságunk számára az egyik legnagyobb, jelen pillanatban megoldhatatlannak tűnő problémakör a nagy kárókatonák kártétele elleni küzdelem” – írja a honlapján a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. Ez a madár mind a tógazdasági haltermelésben, mind a Balaton halállományában nagy, immár nem is csak gazdasági, hanem természetvédelmi szempontok alapján is beavatkozást igénylő károkat okoz, gyérítésük mégis akadályokba ütközik, méghozzá természetvédelmi megfontolások miatt – derül ki a társaság honlapján megjelent helyzetjelentésből, amely azt a kérdést feszegeti, hogy „hol a határ?”.
Harc a „fekete sereg” ellen
Elkezdődik csütörtökön az elszaporodott kárókatona populáció gyérítése Alsóörs vízparti részén a Vörösparti sor elején. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. a téli-koratavaszi időszakban átlagosan 100-120 darab itt éjszakázó madarat tervez elejteni ezen a területen. Bővebben…