Háromszorosára ugró vendég és vendégéjszakaszám a Balaton Sound hatására, jelentősen bővülő szálláshelyi bevételek a Campus fesztivál és az EFOTT alatt, vagy éppen teljes havi vendégforgalom 93 százalékát produkáló hét a Művészetek Völgye nyomán – kiemelkedő turisztikai eredményeket mutatnak a hazai „fesztiváltelepülések”. Idén is látogatók ezreit vonzották a nagy nyári zenés-táncos rendezvények, amelyek így jelentősen fellendítették a helyi gazdaságot is. A többnapos események eddigi legnagyobb nyertesei Gárdony, Debrecen, Kapolcs és Zamárdi szálláshelyei lettek – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pénteken az MTI-vel.
Július közepén kilenc nap alatt 22 országos és fővárosi melegrekord dőlt meg
Július közepén kilenc nap alatt 22 országos és fővárosi melegrekord dőlt meg, ebből 13 hajnali melegrekord volt. A mérések szerint július 11-étől hat napon át minden nap megdőlt az országos melegrekord: ebből hármat a Bács-Kiskun vármegyei Kelebia, hármat a Hajdú-Bihar vármegyei Körösszakál tudhat a magáénak – írja az MTI.
KSH: 15 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma júliusban éves összevetésben (MTI)
Júliusban az egy évvel korábbinál 16,9 százalékkal több, 1,319 millió vendég 14,6 százalékkal több, 3,758 millió éjszakára szállt meg a magyarországi szálláshelyeken. Júliusban 122,2 százalékkal több külföldi vendég 118,0 százalékkal több éjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken, míg a belföldi vendégek száma – elsősorban a tavalyi magas bázis következtében – 8,9 százalékkal, a vendégéjszakák száma 10,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétett adataiból. Bővebben…
KSH: júliusban 30,1 százalékkal nőttek a külföldiektől származó szállásdíjbevételek (mti)
Júliusban a külföldiektől származó szállásdíjbevételek 30,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a belföldi vendégek 8,1 százalékkal költöttek többet szállásdíjra – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn kiadott jelentéséből.