30 éves a Nagycsaládosok Keszthelyi Egyesülete. A szervezet a városban és környékén képviseli a nagycsaládok érdekeit. Nem csak közösségre, támaszra is lelnek egymásban a tagok. A civil szervezet a Georgikon Majortörténeti Kiállítóhelyen ünnepelt.
Programok a föld mélyétől a csillagos égig a Balaton-felvidéken (MTI)
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park megalapításának 25 éves évfordulóját ünnepli, amely korábbi tájvédelmi körzetek összeolvadásából jött létre 1997-ben a Balaton északi partján a Tihanyi-félszigettől a Kis-Balatonig – hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium pénteki közleményében.
250 éves a keszthelyi középfokú oktatás – Önkéntes kiállítókat is várnak
Idén lesz 250 éves a keszthelyi középfokú oktatás. Ennek tiszteletére a Balatoni Múzeum a jogutód Keszthelyi Vajda János Gimnáziummal közös kiállítást rendez.
Negyedszázados jubileumot ünnepel a keszthelyi Vajda (Balatoni Krónika)
A Vajda János Gimnázium vezetése, a munkaközösségek és a tanulók részéről is számos ötlet fogalmazódott meg, melyeket a jubileumi év egészére elosztva szeretnének megvalósítani. Ebben együttműködnek majd a várossal, az egyetemmel, az iskolákkal és a kulturális intézményekkel is, melyek szintén jelentős évfordulókat ünnepelnek.
Különleges tortával köszöntötték az idén 130 éves Helkát
Idén 70 éves a Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút: XXIII. kisvasúti nap szeptember 5-én
Szeptember 5-én, a XXIII. kisvasúti napon ünneplik a Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút 70 születésnapját. Lesz jubileumi vonat, keskeny nyomközű járművek kiállítás, hajtányozás, műhely-látogatás, gyerekprogramok, kirakodó vásár – a mavcsoport.hu tájékoztatása szerint.
10. születésnapját ünnepli Zamárdi város
Neves előadók koncertjeivel, díjátadóval, mesekoncerttel, tűzijátékkal ünnepli Zamárdi várossá válásának 10. évfordulóját június 30-án.
“Történelmet kézbesít” a Magyar Posta
A Postamúzeum és a Magyar Posta utazó kiállítással emlékezik az önálló magyar posta megalakulásának 150. évfordulójára.
Együtt, egymást segítve boldogulnak (somogytv.hu)
Jubileumot ünnepelt a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete Siófoki Csoportja. A közel 300 tagot számláló szervezet 35 éve működik és segíti a sorstársakat. Nemcsak hivatalos ügyekben segédkeznek, hanem összetartó közösségként a hétköznapi életben igyekeznek támogatást nyújtani.