Közép-Európa legnagyobb hagyományos tókerülő versenye, az idei 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj felvezetéseként négy napos sportág-népszerűsítő közösségi rendezvényt tartanak Balatonfüreden, a tókerülő nevét viselő Kékszalag PORT kikötőben. A szervezők közölték: céljuk, hogy minél szélesebb körben bemutassák a sportágat, valamint a balatoni vízitúrázás örömét minden korosztály számára.
Ellepték az általános és középiskolások a balatonfüredi Kékszalag PORT kikötőt
Közel kétszázötven, a Balaton térségében élő általános és középiskolás diák ismerkedhetett meg a vitorlás sporttal Balatonfüreden, a Kékszalag PORT kikötőben, a GO Boating napok keretében.
(Fotó: Magyar Vitorlás Akadémia)
A balatoni vitorlázás is megjelenik az idei Budapest Boat Show-n (vitorlazzitthon.hu)
A 2024-es Budapest Boat Show stratégiai partnere hagyományosan a Magyar Vitorlás Szövetség, ugyanakkor az idei évben a kiállítás szervezői a Magyar Vitorlás Akadémiát és annak Vitorlázz Itthon programját kérték fel a hajós seregszemle díszvendégének. A két partnerségnek köszönhetően február 22-25. között még hangsúlyosabban jelenik meg a hazai vitorlássport a Hungexpo területén.
Koncertekkel, kézművesekkel és gasztronómiával vár a Kékszalag PORT adventi vásár Balatonfüreden
Advent második hétvégéjén december 8-10 között rendezik meg, a II. Kékszalag Port Adventi vásárt Balatonfüreden. Az ingyenes rendezvényen helyi és környékbeli kézművesek, gasztronómiai szolgáltatók mellett különböző, a vízi sportokhoz kapcsolódó aktivitásokkal, Karácsonyi Vitorlás Faluval készülnek a szervezők. Zenei csemegékből sem lesz hiány, ugyanis pénteken kora este Dervalics Róbert és zenekara a Sakk Matt Company, míg szombaton a Búgócsiga Együttes lép színpadra. A szervezők ingyenes shuttle buszjáratot indítanak óránként a városi jégpályához közeli Halászkert Étterem mellől.
Negyvennyolc órán át közvetítik élőben az idei Kékszalagot
Az idén mindenkihez eljut Európa legnagyobb tókerülője, az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj, ugyanis a Magyar Vitorlás Szövetség együttműködésben a Magyar Telekommal valamint a Samsunggal több platformon ad élő közvetítést a verseny rajtját megelőző pillanatoktól kezdődően egészen a verseny ünnepélyes díjkiosztójáig. A több, mint negyvennyolc órás adásban a mezőnyt kísérő motorosok élő képeit helyszíni értékelések, stúdióbeszélgetések, a Kékszalagról készült összefoglaló kisfilmek egészítik majd ki – közölték a szervezők.
Újraminősítették a balatoni kikötőket – megvannak a TOP Marinák (Vitorlázz Itthon)
Megtörtént a Balaton-körüli vitorláskikötők újraminősítése a Magyar Vitorlás Akadémia NKft. által működtetett Kék Csillag kikötőminősítési védjegyrendszer keretében. Az idei esztendőben harmincnégy Marina ellenőrzése történt meg. Az előző, két évvel ezelőtt végzett felmérés eredményeivel összevetve a most regisztrált adatokat, jól látható a hazai kikötők színvonalának és infrastruktúrájának fejlődése. A minősítési rendszerben hangsúlyos pontok a kikötési lehetőségek, a szolgáltatások színvonala mellett a környezet védelme, valamint az adott létesítményben működtetett edukációs programok.
(Fotó: Vitorlázz Itthon / Török Brigitta)
Vitorlát bont a balatoni főszezon: körbehajózható lehet a tó, akár bérelt járművekkel is (vg.hu)
Több száz férőhellyel nő a balatoni kikötők kapacitása a frissen átadott és folyamatban lévő fejlesztések révén, így a kínálat jó időre utoléri a keresletet, ami az elmúlt hat-nyolc évben jócskán megugrott a kisebb tavaknál is. Már legalább 30-35 ezren vitorláznak hazánkban aktívan, csak a Balatonra évente 100-150 nagyobb hajó érkezik emiatt, a hajózás komoly turisztikai vonzerő. Stratégiai cél, hogy a tó körbehajózhatóvá váljon.
A nyárközép éjszakájára készülnek a Kékszalag PORT-ban Balatonfüreden
Különleges programokkal készül a Szent Iván éjszakájának, más néven nyárközép éjszakájának ünnepére a Kékszalag PORT. Június 23-án egésznapos rendezvényre várják a víz, a Balaton és persze a vitorlázás iránt érdeklődő látogatókat Balatonfüred legújabb kikötőjébe. Bővebben…
Adventi vásár és aktív családi nap a Balaton legújabb kikötőjében (Vitorlázz Itthon)
Hagyományteremtő jelleggel rendezik meg 2022. december 10-én szombaton az I. Kékszalag PORT adventi vásárt Balatonfüreden, a Balaton idén átadott kikötőjében. Az ingyenes rendezvényen helyi és környékbeli kézművesek, gasztronómiai szolgáltatók mellett különböző, a vízi sportokhoz kapcsolódó aktivitásokkal, valamint jégvitorlás kiállítással is készülnek a szervezők.
Innováció, tradíció, fenntarthatóság – ilyen lesz az idei Kékszalag (Vitorlázz Itthon)
2022. július 14-én, 9.00 órakor rajtol el az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj. Európa legnagyobb és legnépszerűbb tókerülő versenyén minden eddiginél több résztvevőre számít a Magyar Vitorlás Szövetség. A Regatta az idei esztendőben is több napos vitorlás ünnep lesz, a verseny ideje alatt kiállítókkal, parti programokkal, és óriás kivetítővel várják az érdeklődőket Balatonfüreden.