Hínárvágással és iszapkotrással is foglalkozik idén a Balatoni Vízi Polgárőr Egyesület. A civil szervezet egyre több önkormányzattal köt partnerséget. Céljuk közös, hogy a Balaton biztonságos legyen és a fürdőzőknek, sportolóknak is megfelelő körülményeket nyújtsanak. Az egyesület idén is folytatja az illegális karók és vízi állások felszámolását. A vízügy partnersége révén egyes feladatokat már önállóan is végezhetnek – adta hírül a tvkeszthely.hu.
Május végéig vághatják géppel a hínárt a balatoni strandokon
Május végéig lehet géppel vágni a hínárt a vízügy hozzájárulásával, azokon a balatoni strandokon, ahol erre szükség van – tájékoztatta Lombár Gábor, az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöke a HírBalatont.
Augusztus közepén lesz ismét hínárvágás a Balatonban
Nyáron több balatoni strandon is nagy érdeklődést keltett egy furcsa úszó jármű, amely egyszerre emlékeztet egy önjáró motoros fűnyíróra és egy 19. századi, lapátkerekes gőzösre. A tulajdonos maga tervezte a szerkezetet, ami augusztusban áll ismét hadba.
Watzila vágta a balatoni strandon a nagyra nőtt hínárt (veol.hu)
Nyáron több balatoni strandon is nagy érdeklődést keltett egy furcsa úszó jármű, amely egyszerre emlékeztet egy önjáró motoros fűnyíróra és egy 19. századi, lapátkerekes gőzösre.