Izzó, füstölő ágymatrac mellett találtak holtan egy idős nőt a tűzoltók szerda reggel Keszthelyen – tájékoztatta a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-t.
Veszprém megye: fél év alatt 170 lakástűz, 1 halott és 9 sérült
2022 első félévében összesen százhetven lakástűzhöz riasztották a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit Veszprém megyében, tizenhéttel több alkalommal, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Az év első hat hónapjában egy ember vesztette életét lakástűzben, tavalyi év ugyanezen időszakában nem volt tűzben elhunyt személy. A leggyakrabban idős emberek válnak ilyen eset áldozatává, mert mire észlelik a tüzet, már annyi mérgező égésterméket belélegeztek, hogy már nem képesek menekülni. A lakástüzek során a megyében kilencen sérültek meg idén júliusig, többségük füstmérgezést szenvedett. A tűzoltók az égő épületekből összesen hét embert mentettek ki – a Veszprém megyei katasztrófavédők közleménye szerint.
Életeket menthet a füst- és szén-monoxid érzékelő
Országosan idén már 659 alkalommal riasztották a tűzoltókat szén-monoxid miatt, 251 ember szenvedett valamilyen mértékű mérgezést, 7 emberen már nem lehetett segíteni. Idén eddig már 5371 lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat, 438-an sérültek meg és 74 ember halt meg. A legtöbben nem a lángok okozta hő miatt vesztik életüket, hanem füstmérgezést szenvedtek. A halálesetek megelőzhetőek lennének egy füst- és szén-monoxid érzékelő használatával – hívja fel a figyelmet a katasztrófavédelem.
Előzzük meg a lakástüzeket! (sonline.hu)
2019 decemberében, hazánkban átlagosan kétnaponta meghalt valaki lakástűzben, naponta füstmérgezést szenvedett egy ember, és minden nap közel 30 lakásban pusztított tűz.