Így alakulhat a balatoni horgászat és halgazdálkodás jövője (Halászati Lapok)
Nagy tavaink, a Balaton, a Velencei-tó a Tisza-tó és a Fertő-tó sorsának alakulására, formálására nagy figyelmet fordít a kormány, különösen a klíma- változás időszakában, amikor csapadékhiány is nehezíti a tavak megfelelő vízszintjének a biztosítását, a halállomány karbantartását, a biodiverzitás fenntartását. Szári Zsoltot, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját május 1-jén nevezte ki a Balaton élővilágának megóvásával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztosnak Nagy István agrárminiszter. Szári Zsolttal a Halászati Lapok decemberi számában közöltek interjút.
Limitálják az etetőanyag használatát a IX. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászversenyen (likebalaton.hu)
A viadal honlapja szerint a nevezések alapján legalább 121 csapat lesz a mezőnyben. A – beharangozó kisfilm alapján – világ leghosszabb pontyhorgász versenye október elsején 14 órakor kezdődik és október 9-én 9 órakor ér véget – írja a likebalaton.hu.
Nagy István: a horgász etetőanyagok nem befolyásolják érdemben a Balaton vízminőségét – frissítve (MTI)
A kutatási eredmények szerint a horgászok etetőanyagbevitele a Balatonba nem befolyásolja érdemben a tó vízminőségét, és nem játszhatott szerepet a 2019-es algavirágzásban – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a balatoni miniszteri biztossal közösen tartott sajtótájékoztatóján szerdán Siófokon. Bővebben…