A Balaton táncegyüttes egyik alapítója előtt tiszteleg a Kálmán Imre Emlékház kiállítása (siofok.hu)

A száz éve született Együd Árpád, a Balaton Táncegyüttes egyik alapítója. Együd Árpád (1921-1983) testneveléstanárnak tanult, majd a csurgói gimnáziumban helyezkedett el, ahol diákjainak népi játékokat is tanított. Megalapította Csurgón az első diák tánccsoportot, melyhez a fellépőruhákat Berzencéről és környékéről kérték kölcsön. Ezek az alkalmak voltak az első gyűjtései.

Bővebben…

Több mint félszáz program a kaposvári Miénk a város fesztiválon (mti)

Ötvennél is több programmal, köztük koncertekkel, helyi értékekkel kapcsolatos bemutatókkal, kiállításokkal várja az érdeklődőket a Miénk a város fesztivál szeptember 7. és 9. között Kaposváron – mondta a szervező Együd Árpád Kulturális Központ igazgatója hétfőn a somogyi megyeszékhelyen, sajtótájékoztatón. Bővebben…

„Somogyország” neves néprajzkutatójára emlékeznek Siófokon

Együd Árpád néprajzkutató halálának 35. évfordulóján, egykori lakhelyén (Siófok, Déryné utca 5.) emléktábla elhelyezésével emlékezik a Siófok-térségi Helyi Érték Egyesület 2018. augusztus 17-én 11 órakor – az egyesület tájékoztatása szerint. A Siófokhoz kötődő, de Somogy megyében több helyen is értéket teremtő és mentő Együd Árpád elismertségét mutatja, hogy a nevét viseli Kaposvár kultúrális központja.

Bővebben…