„A balatoni iszapkotrás megindítása összbalatoni érdek, az ehhez szükséges feltételek megteremtése önálló önkormányzati hatáskörben nem oldható meg” – hangsúlyozta a 24 Balaton körüli tagszervezetből álló Balatoni Civil Szervezetek Szövetségének (BCSzSz) elnöke, Kőhalmi Balázs a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) csütörtöki ülésén Siófokon. A felvetésekre Czunyiné dr. Bertalan Judit társelnök, területfejlesztésért felelős államtitkár reagált.
Versenyképes járások program
„Hogy áll a Versenyképes járások program, lehet-e már tudni valamit a részletekről, például a megpályázható célokról?” – tette fel a kérdést a Balaton Fejlesztési Tanács legutolsó ülésén a tanács elnöke, Dr. Bóka István, amire Czunyiné dr. Bertalan Judit, az Észak-nyugati magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna kormánybiztosa válaszolt.
Tárcaközi egyeztetést kezdeményez a BFT az iszapkotrás megkezdéséért
Sürgető lenne az iszapkotrás folytatása a Balatonon, különösen a nyugati medencében, de nincs rá forrás. A megoldásért hamarosan tárcaközi egyeztetést kezdeményez szakhatóságok bevonásával a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) – hangzott el a tanács legutóbbi ülésén.
Megmentené a kormány az oroszlányiak balatoni gyerektáborát (kemma.hu)
Az oroszlányi képviselő-testület a káptalanfüredi gyerektábor értékesítése mellett döntött, Czunyiné dr. Bertalan Judit a kormányhoz fordult, hogy ne veszítsék el a balatoni üdülések lehetőségét a helyi gyerekek.