Péntektől figyelhető meg a legtöbb hullócsillag – csillagászati bemutatók a Balatonnál (MTI)

Augusztus 12-13. között tömegesen érik el bolygónk felsőlégkörét a Perseidák hullócsillagai, azonban a telihold miatt csak a legfényesebb meteorokat láthatjuk majd. A Perseidák meteorraj maximuma idén augusztus 13-án hajnali 3 órakor várható, de már csütörtök estétől érdemes az eget kémlelni – mondta el az MTI-nek Szabó Olivér Norton, a Svábhegyi Csillagvizsgáló csillagásza. A csillaghullás időszakához igazodik Az Egy hét a csillagok alatt elnevezésű programsorozat is, amelynek során augusztus 14-ig országszerte több mint 80 helyszínen, köztük Balatonrendesen, Balatonedericsen és Balatonfűzfőn is várják csillagászati bemutatókkal amatőr és hivatásos csillagászok az érdeklődőket

Bővebben…

Látható lehet hétfőn az év első csillaghullása (idokep.hu)

Idén kedvezőnek ígérkeznek a körülmények a Quadrantidák meteorraj maximumának megfigyelésére. Január 3-án holdmentes éjjel fogadja a meteorraj maximumát. A pontos időpont 21 óra 40 perc, összesen pedig 5-6 órán át záporoznak majd a hullócsillagok – írta a National Geographic égi jelenségeket összegző aktuális listája kapcsán az Időkép.

Bővebben…

Az augusztusi csillaghullás „csúcsjarátása” jövő hét elején várható

Augusztus a csillaghullás, a meteorok hónapja, amikor porszemcsék és kisebb kődarabkák ezrei égnek el látványos fénycsóvát húzva a Föld légkörében. A Sefag Zrt. összegyűjtött néhány érdekességet a Föld pályáját napokon belül keresztező Perseidák meteorrajról. Hulló csillagokat legnagyobb számban augusztus 12-13-a éjszakáján láthatunk, ilyenkor óránként akár száznál is több meteor húzhat el felettünk az égbolton – számolt be a Zselici Csillagparkot is üzemeltető erdészeti társaság. 

Bővebben…

Jönnek a Perseidák! – ritka jó lehetőség lesz a csillaghullás megfigyelésére

Ritka lehetőség kínálkozik idén az augusztusi csillaghullás megfigyelésére, hiszen a Perseidák nevű meteorraj csúcspontja a most hétvégi újholdas időszakra esik. Ezért a holdfény nem fogja elhalványítani a hullócsillagok fényét – hívta fel a figyelmet a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. a sajtóanyagában. A csillaghullás tetőpontja augusztus 11-13 között lesz.

Bővebben…

Érdemes az eget kémlelni – csillagok hullanak a Balatonnál

Az év egyik leglátványosabb szabadtéri élménye vár ránk a következő éjszakákon, amikor minden kívánságunk teljesülhet – legalábbis a legenda szerint. Erre sajnos nincs garancia, ám az biztos, hogy az augusztusi Persesidák raj az előttünk álló hét végén produkálja majd a legintenzívebb a csillaghullást. Pénteken és szombaton hajnalban óránként akár 80- 100 tűzgömb is feltűnhet az égbolton.

Bővebben…