A balatoni fejlesztések jövőképe: fenntarthatóság és innováció a középpontban (hellovidek.hu)

Hatékony és fenntartható turizmust fejlesztenek és ösztönzik az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságot a Balaton partján. A Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) legutóbbi ülésén tárgyalta a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet állandó lakosainak és az itt tartózkodó turisták utazási magatartásának kutatásának eredményeit és az ehhez kapcsolódó tervezési tevékenységeket. A HelloVidék ennek kapcsán kérdezett rá többek között a fenntartható mobilitás megvalósíthatóságára, az itt élők és a turisták prioritásaira, a felelősségteljes utazással kapcsolatos stratégiák lehetőségeire, illetve a környezetbarát közlekedési rendszerek elterjesztésének gyakorlatára.

Bővebben…

Februárban ül össze újra a Balaton Fejlesztési Tanács

A Balaton Fejlesztési Tanács 2020. február 21-én (péntek) 10.00 órától tartja a soron következő ülését Siófokon, a polgármesteri hivatalban. A napi aktualitásokon szó lesz egyebek közt a balatoni fejlesztésekhez kapcsolódó kormányzati döntésekről, – szükséges intézkedésekről, az üdülőrégió klímastratégiájáról, valamint hosszútávú fejlesztési koncepciójának módosításáról, projektekről.

Bővebben…

A Balaton jövőjéről döntünk (magyarnemzet.hu)

Anonim kérdőívet juttatott el a világhálón az üdülőrégió önkormányzataihoz, költségvetési szerveihez, vállalkozásaihoz, civil szervezeteihez a Balaton Fejlesztési Tanács, amely a tó jövőjéért felelősséget érző, régión kívül élő magánszemélyeket is arra kéri, hogy juttassák el javaslataikat a Balaton további fejlesztési irányainak kijelölésére. A tervek szerint a 2030-ig szóló stratégiai koncepcióhoz és a 2021–2027 közötti időszakra eső konkrét teendőkhöz a fejlesztési tanács január 17-ig várja a hozzászólásokat.

Bővebben…

Önkéntesek (is) védik a Balatont

A Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) és a 150 éves Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ) együttműködése folytán tovább erősödhet a Balaton térségének köz- és vagyonbiztonsága, a környezeti értékek figyelembevételével. Az önkéntes tűzoltók jelenleg megkerülhetetlen munkát nyújtanak a tűzvédelem során; a két szervezet ezért szakmai iránymutatást ad ki, amelynek segítségével egészségügyi és környezetvédelmi szempontok is érvényesülhetnek a bevetésekben – áll az MTSZ pénteki, tabi sajtóeseményt összefoglaló közleményében.

Bővebben…

A balatoni kormányrendelet, az ipari kikötő és az új vízparti tervek is szóba kerültek a BFT ülésén (mti)

Szinte 100 százalékban teljesülnek a 2016-os balatoni kormányhatározatban megfogalmazott, 263,7 milliárd forintos uniós forrásból megvalósítandó fejlesztések, azonban a vízvédelmi feladatokra szánt 41,5 milliárd forintos hazai forrás még nem nyílt meg – hangzott el a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) pénteki ülésén Siófokon, ahol szóba kerültek az ipari kikötőről és a vízpartról szóló új tervek is.

Bővebben…

Átadták “A Balaton Régió Közbiztonságáért” idei díjait

A Balaton Régió Közbiztonsági Testülete által alapított „A Balaton Régió Közbiztonságáért” díjat idén elnyertek: Beck Péter r. őrnagy, őrsparancsnok (Marcali Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Osztály Balatonkeresztúr Rendőrőrs), Dr. Horváth István r. ezredes, kapitányságvezető (Keszthelyi Rendőr-főkapitányság), és Hegedűs Szabolcs tű. zászlós, különlegesszer-kezelő (Veszprémi Hivatásos Tűzoltó- parancsnokság). Az elismeréseket Siófokon adták át.

Bővebben…