Természeti és kulturális értékeket őriznek a Bakonyi és Balaton-felvidéki erdők (agroinform.hu)

A Bakonyerdő Zrt. erdeinek kétharmada különböző szintű természetvédelmi oltalom alatt áll. A társaság három vármegyében, nagyjából 63 ezer hektáron végez gazdálkodási tevékenységet a Bakony, a Balaton-felvidék, illetve a Keszthelyi-hegység területén. Hazánk egyik legváltozatosabb és legértékesebb régiójában az elmúlt öt évben erdőtelepítésekkel igyekezték növelni az ország erdővel borított területét. Ezt 150 ezer hektáron tették meg.

Bővebben…

Útlezárásokra kell számítani a Tour de Hongrie második napján a Balaton-felvidéken is (tourdehongrie.hu)

A Tour de Hongrie második napján, 2023.05.11-én (csütörtök) Zala vármegye székhelye, Zalaegerszeg debütálhat a Tour de Hongrie rajtvárosaként. A mezőny útja innen Nagyvázsonyba vezet, majd a karaván délre fordul, hogy elérje a Balaton-felvidéket. Három gyorsasági és két hegyi részhajrá teljesítését követően Keszthelyen, a Festetics-kastély szomszédságában a sztársprinterek szállhatnak harcba a győzelemért a 175 kilométeres, mindössze 900 méternyi szintemelkedést tartalmazó szakaszon.

 

Forrás: tourdehongrie.hu

Bővebben…

Kreatív konyha a családi szőlőbirtokon a Balatonnál (welovebalaton.hu)

Több mint két évvel ezelőtt Szentantalfán, a Nivegy-völgy szívében nyílt meg a Dobosi család birtokközpontja, ami egyszerre borászat, étterem és négycsillagos szálláshely. Szőlők között, a part nyüzsgésétől távol kapcsolódhatunk ki, hogy a borokra, az ízekre és a feltöltődésre koncentráljunk – írja a welovebalaton.hu.

Bővebben…

Somogy süllyed, a Balaton-felvidék emelkedik – bármikor földrengés lehet a Balatonnál is (likebalaton.hu)

Az utóbbi hetek vezető hírei között a törökországi földrengés az, amire mindenki fölkapta a fejét. A világ minden tájáról érkeztek mentőalakulatok a helyszínre, hogy a mentésben segédkezzenek, egy emberként fogott össze az emberiség az áldozatok megsegítésére. A Föld forog, a Föld mozog, a lemezei mozgásban vannak. Vajon mi Magyarországon, a Balaton-parton biztonságban vagyunk? Ezt a kérdést járta körbe Árvai Gábor geológus szakemberrel a likebalaton.hu. Bővebben…

Páratlan autóritkaságok Dörgicsén (magyarnemzet.hu)

A Balaton-felvidéken, Dörgicsén van Kaáli Nagy Géza nőgyógyászprofesszor káprázatos oldtimer autó- és motorgyűjteménye, amely immár Közép-Európa legjelentősebbike. A folyamatosan gyarapodó gyűjtemény nemrégiben újabb öt ritkasággal bővült. E gépcsodákat saját korukban is csak királynék, hercegek és hollywoodi sztárok engedhették meg maguknak, mai értékük pedig Kaáli professzor szerint százmilliókban mérhető.

Bővebben…