Hatalmas sikere volt annak a jótékonysági koncertnek, amit az adventi adománygyűjtő akciója keretében a református egyházzal közösen szervezett a fürdőváros önkormányzata. A Karos Korzón 15 órakor kezdődő eseményre óriási tömeg gyűlt össze – írja a zaol.hu. Bővebben…
Szálláshellyel és adománygyűjtéssel segítik a magyarok az ukrajnai menekülteket
Sok magyarországi város, egyetem, segélyszervezet, egyházi intézmény segíti az Ukrajnából érkező menekülteket szálláshely-felajánlásokkal és adománygyűjtéssel. Már balatoni üdülő kapui is megnyíltak a menekülők előtt. Porga Gyula, Veszprém polgármestere a város honlapján azt írta: a veszprémi önkormányzat pénzgyűjtést indított, a bakonyi megyeszékhely a város költségvetéséből átutalt ötmillió forinttal támogatja a gyűjtést.
Állatmenhelynek gyűjtenek adományt Felsőörsön (veol.hu)
Az ajkai Vahur Állatvédő Egyesület, illetve az ottani menhely árva kutyái számára gyűjtést szerveznek Felsőörsön, az adományokat a könyvtárban lehet leadni február 25-ig. Örömmel fogadnak például kutyaeledelt, tisztító és fertőtlenítőszert, papírtörlőt, ágyneműhuzatot, lepedőt, törülközőt, plédet – írja a veol.hu.
Idén is várja a rászorulóknak szánt adományokat a keszthelyi vöröskereszt
A Vöröskereszt Keszthelyi Területi Szervezete a karácsonyi ünnepek előtt várja a helyi Adománycentrumban azokat, akik adományaikkal szebbé kívánják tenni a rászoruló családok ünnepét – tájékoztatta a szervezet vezetője, Kapcsándy Mária a hirbalaton.hu-t.
Menhelyi kutyáknak gyűjtenek Balatonfüreden (veol.hu)
Adománygyűjtést szerveznek Balatonfüreden az ipari parkban lévő ebmenhely árva lakói számára december 5-én, vasárnap 13 és 16 óra között. A segítségre minden korábbinál nagyobb szükségük van, mert a pandémia miatt jóval kedvesebb adománygyűjtő programot tudtak szervezni a menhelyen – írja a veol.hu.
Mentőmotorra gyűjt a kétgyermekes veszprémi édesanya (veol.hu)
„Nem segíthetünk mindenkinek, de mindenki segíthet valakinek.” Ez a gondolat Ronald Reagantől származik, és Törökné Tenk Dóra mottója. Veszprém babafotósa az elmúlt hetekben azért került a médiumok címoldalára, mert gyűjtést szervezett. Mentőmotorra gyűjt, miután bajba jutott fiának egy mentőmotoros nyújtott azonnali segítséget. “Egyszerűen nem hagy nyugodni a gondolat, hogy pénz hiányában csak hat ilyen motor van az országban” – mondta.
Bővebben…
Összegyűlt a pénz a vízimentők flottabővítésére
16 millió forintért vásárolhat két speciális, újszerű mentőhajót a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ). A közösségi oldalon elindított felhívásukra 4 millió forint lakossági adomány gyűlt össze. A balatoni és magyarországi turizmus egyik legnagyobb szereplőjeként az Opus Global Nyrt és leányvállalata, a Hunguest Hotels Zrt. kötelességének érezte, hogy a felhívásról értesülve kipótolja a teljes vételárhoz szükséges összeget. A keszthelyi kikötőben lévő hajókat a jövő héten mutatják be ünnepélyesen a nyilvánosságnak – tudatta a VMSZ a hirbalaton.hu-val.
Keszthelyi fiatalok gyűjtenek az ebtelepnek (tvkeszthely.hu)
„Nem tudunk segíteni mindenkin, de mindenki tud segíteni valakin” – ezzel a mottóval gyűjtenek adományokat az ebtelep és a Morzsa Állatvédelmi Alapítvány javára Keszthelyen. Helyi fiatalok intéztek felhívást; állateledelt, takarókat várnak a Csány-Szendrey Iskola Fodor utcai épületének portáján. Bővebben…