Megnyitotta első éjjel-nappali ügyfélterét a Magyar Posta Zrt. – Veszprémben is lesz ilyen (MTI)

Megnyitotta első éjjel-nappal működő, postai ügyintézésre alkalmas ügyfélterét a Magyar Posta Zrt. Nyíregyházán, ahol az ügyfelek egyebek mellett csomagot adhatnak fel és vehetnek át, egy speciális ügyintézési automatán keresztül hivatalos okmány- és járműügyeket intézhetnek, illetve készpénzt is felvehetnek az ATM-ből – közölte a társaság kedden az MTI-vel. A társaság további tizenkét helyszínen tervezi a postai szolgáltatások éjjel-nappali elérésének lehetőségét bevezetni, a szolgáltatást öt budapesti, valamint Szombathely, Tatabánya, Veszprém, Zalaegerszeg, Debrecen, Kecskemét és Miskolc postáján indítják el.

Bővebben…

Kimagasló a településfásítási program iránti érdeklődés – legaktívabb Somogy volt idén (MTI)

Kimagasló volt az érdeklődés idén a településfásítási program iránt, háromszoros volt az igénye a pályázóknak – közölte az Agrárminisztérium helyettes államtitkára kedden a somogyi Iharoson. Felkai Beáta Olga felidézte, hogy a trianoni döntés után Magyarország elveszítette erdőterületeinek nagy részét, de az elmúlt száz évben zajló fásítási programok révén mára sikerült az akkori fával borított területek nagyságát megduplázni – az MTI tudósítása szerint.

Bővebben…

Majális keretében adják át a balatonfüredi Helytörténeti Gyűjteményt

Ünnepélyes keretek között, május 1-én nyílik meg Balatonfüreden, az Óvárosban az új Helytörténeti Gyűjtemény, amely a város múltját őrzi és mutatja be. A korszerű intézményben a helytörténeti kutatószolgálat mellett látványtár-kiállítás és zeneműterem is helyet kapott. Az avatás napján a Kossuth utcán koncert és gyerekprogramok várják az érdeklődőket – írja a balatonfured.hu.

Bővebben…

Elszabadult vitorlás gazdáját keresik

„Bójára kötött, Badacsony nevű vitorlást sodort parthoz minap a szél Balatonszéplakon, a bójájával együtt. A sekély déliparton megfeneklett, de a lehűléssel járó mostani viharos napok tuti ripityára törik majd. Ezért keresik s.o.s. a gazdáját! (vizügy/vizirendőrség értesítve lett, de még senki nem jött a hajóért, illetve ők azt mondják nem érik el a tulaját.) A tulajdonos Széplak-alsó, Levendula utca magasságában keresse a vitorlást, mielőtt összetörik a hullámzástól, vagy jobban megsérül!” – írják a Vitorlás csevegő nevű Facebook oldalon, az alábbi fotót is közölve.

Egészségügy – Siófok három kívánsága teljesülőben van (Siófoki Hírek)

A siófoki térségben élőknek több egészségügyi ellátásért is a kocsival jó 80 kilométerre lévő Kaposvárra kellett utazniuk, ezért három jelentős és jogos igény merült fel, amikor dr. Pintér István egy éve a siófoki kórház élére került. Ezekből mára az endokrinológiai szakrendelés megvalósult, megérkezett a mammográf is az intézménybe és ahogy a főigazgató megjegyezte, nem adta fel azt a törekvését sem, hogy MRI-vizsgálatra se kelljen Kaposvárra utazni – írja a Siófoki Hírek.

Bővebben…