Rekordot hozhat a Húsvét a belföldi turizmusban

Már most több foglalást adtak le a húsvéti hosszú hétvégére, mint 2019-ben ilyenkor. A közvetített bruttó forgalom 58 százalékkal pedig túl is szárnyalta a pandémia előtti év húsvétján realizált értéket. Átlagosan 31 százalékkal drágult egy éjszaka egy fő részére. Eger, Budapest és Gyula szálláshelyeit foglalták eddig a legnagyobb arányban – áll a szallas.hu előrejelzésében. 

Rohamosan fogynak a szálláshelyek a négynapos hosszú hétvégére. Az előfoglalási adatok alapján már most több foglalás áll bent húsvétra, mint 2019-ben ilyenkor, amikor még a pandémiát megelőzően utazhattunk ebben az időszakban. Ha nem csökken az utazási kedv, akkor az utolsó pillanatos foglalások beérkezésével kiemelkedő húsvétunk lehet, a 2019-es számok ötödével vagy akár negyedével is több foglalás várható.

A bruttó közvetített forgalom már most megdöntötte a 3 évvel ezelőtti rekordot, 58 százalékkal túlszárnyalta azt. Az átlagos kosárérték 60 százalékkal, míg az éjszakánkénti ár egy fő részére harmadával nőtt 2019-hez képest.

„Idén országos viszonylatban átlagosan 10 ezer forintba kerül egy éjszaka fejenként húsvétkor”

– mondta Trepess Beatrix, a Szallas.hu PR-menedzsere.

Minden harmadik vendég hotelt választott, 26 százalékuk apartmant és szinte minden ötödik alkalommal vendégházat foglaltak. A panzió 16, míg az egyéb kategória 4 százalékban részesült a foglalásokból. Minden negyedik hosszú hétvégéző wellness-szállást választott. Eger, Budapest, Gyula, Hajdúszoboszló és Pécs bizonyultak most a legkeresettebb úti céloknak. Egerben már csak 25, Pécsett pedig 13 szabad szállás van.

Őket követi a népszerűségi toplistán Szeged, Hévíz, Siófok, Nyíregyháza és Balatonfüred. Régiók közül százalékosan a legnagyobb arányban a Balaton, Észak-Magyarország és a Tisza-tó szálláshelyei iránt nőtt a kereslet. Egyes szállásadók ilyenkor a kicsik és a nagyok számára is külön programkínálattal készülnek. Lesz tojáskeresés, tojás- és arcfestés, kézműves foglalkozások, élőzenés vacsora és húsvéti fogásoktól roskadozó svédasztal is.