Az elmúlt napokban több internetes fórumon nyomdafestéket nem tűrő stílusban szapulták Balatonlelle új látványosságát, a Kishegyen létesült panoráma teraszt. A tudatlanságból és információ hiányból eredő rosszindulatú kommentek sok helyi lakost felháborítottak – olvasható a Hello Balatonlelle nevű 34 ezer követőt felsorakoztató helyi, utazási közösségi oldalon.
(Fotó: Krausz Andrea/LikeBalaton)
A beírás így folytatódik:
Az egyik csoportban 371 komment érkezett egy cikk alá, az emberek egymásnak feszültek. Egyesek a projekt megvalósítási értékét sokallták, mások a kilátó terasz magasságát (40-50 cm – a szerk) kritizálták. Hát akkor tegyük tisztába a dolgokat!
A Lellei Újság 2018. októberi számában ezt írják: “A szeptemberi képviselő-testületi ülés témája volt a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. tulajdonosi hozzájárulási kérelme. Erre azért volt szükség, mert az erdészet pályázatot nyújtott be az „A Balaton madártávlatból„ Kilátók és kilátópontok hálózatba kapcsolása című pályázat keretében megvalósuló Balatonlelle Parkerdő – Kishegyi erdei élményközpont című projekt megvalósítására, mely egy, az önkormányzat tulajdonában lévő utat is érint. Az aktív turizmus szerelmeseinek újabb lehetőségeket tartogathat majd a több, mint huszonhétmillió forintos fejlesztés. A tervek szerint Majthényi Présháztól a parkerdő első pihenőjéig felújítják a felfelé vezető utat, mely során egy 20 cm vastag kőágyazatra, 15 cm-es beton burkolat kerül. A pihenőnél panoráma és pihenőterasz kerül kialakításra, a gyermekkorú látogatókra gondolva játszótér épül, valamint asztalokkal, padokkal ellátott tűzrakó hely is kialakításra kerül. Igazi kuriózum lesz a mini tájfutó pálya, amit a gyermekeknek szánnak. A parkerdő nyugati szektorában elhelyezett pálya azonosító pontokkal, valamint rajt-cél hellyel lesz ellátva. A felnőtt sportkedvelők egy terepkerékpáros pályának örülhetnek majd, a parkerdő keleti oldalában, ahol izgalmas és változatos szakaszon tekerhetnek majd. “Mi, Balatonlelleiek nagy örömmel fogadtuk a fenti hírt. Folyamatosan figyeltük a munkálatokat, ahogy számolatlanul mentek fel a teherautók, hordták fel az építőanyagokat, amivel kiszélesítették és rendbe tették az odavezető utat is. Aki egy picit is utána olvasott a projektnek, és nem csak egy kattintás vadász cím alapján fogalmazta meg a véleményét, az tisztán láthatta, hogy a pályázati forrásból nem csak maga a kilátó terasz épülhetett meg, hanem az összes többi beruházást is ebből finanszírozták, tehát egyáltalán nem beszélhetünk túlárazott munkálatokról!Mindenkit arra buzdítunk, hogy – a járványügyi ajánlások betartása mellett – nézze meg új büszkeségünket, és saját szemével győződjön meg róla, mennyivel rendezettebb és szebb lett így a parkerdő!

(Fotó: Krausz Andrea/LikeBalaton)
.
A fenti bejegyzéshez érkező újabb tengernyi hozzászólás közül itt egy hasznos:
„Fantasztikus túra útvonal kezdődik innen, a sárga jelzést követve 10km Gyugy falu. Könnyű túra gyalog és biciklizve is. Lelle
„

Az új kishegyi kilátóról március elején számoltunk be a likebalaton.hu híre nyomán.
A Sefag Zrt. témát érintő közleménye:
“Kérjük a Tisztelt Kirándulókat, hogy a beruházás teljes elkészültéig szíveskedjenek tartózkodni használatuktól. A pihenőhelyek és azok környéke terveink szerint néhány héten belül teljes mértékben használható lesz, erről haladéktalanul tájékoztatni fogjuk Önöket. Addig azonban szíves türelmüket kérjük!”