Lombár Gábor: lesz nyár a Balatonon (Hír TV)

Nem volt óriási tülekedés a Balatonnál a húsvéti ünnepek alatt, ugyanakkor voltak olyan helyszínek ahol többen verődtek össze – mondta el a HírTV-nek a Balatoni Szövetség elnöke. Lombár Gábor üdvözölte a kormány azon döntését, hogy a helyi polgármesterekre bízta a hétvégén bevezetett korlátozások szintjét minden egyes településen. 

Az a fajta felhatalmazás, amit kaptak a polgármesterek, sikeresnek mondható – fogalmazott a Hír TV-nek Lombár Gábor. A helyi önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöke kifejtette: hasznos lenne, ha ezek a jogkörök megmaradhatnának a településvezetőknél, ugyanis ők tudják pontosan, hogy egy – egy településen melyek azok a központi területek, melyek a vonzzák a látogatókat.

Balatonfenyves polgármestere kifejtette: a tóparti települések önkormányzatai folyamatosan dolgoznak, elsősorban a helyi költségvetések módosításán. Úgy fogalmazott, hogy a veszélyhelyzet okán bevezetett intézkedések miatt több luk keletkezett a büdzséken, melyeket meg kell próbálni befoltozni.  Szólt arról is, – amely szintén helyi költségvetési kérdés –  hogy el kell gondolkodni azon, hogy a Balaton parti üzlethelyiségek az idegenforgalomból élő bérlőinek miként tudják figyelembe venni a bevételkieséseik okán megfogalmazott kéréseiket.

Lombár Gábor kijelentette: lesz nyár a Balatonon, de azt egyelőre nem tudni, hogy milyen hosszú lesz, vagy rövid, minden esetre a települések készülnek rá.