Két díszpolgárát vesztette el szinte egyidőben Siófok (siofok.hu)

Szinte egyszerre érkezett két díszpolgár halálhíre a siófoki városházára. Csiszár Elek festőművész 1998-ban, Dr. Oláh Vilmos sebészorvos 2014-ben kapta a díszpolgári címet Siófok városától.

Csiszár Elek Keszthelyen született 1932. október 22-én és rövid budapesti megszakításokkal ott lakott 1959-ig, s azóta Siófokon élt, tehát életét közvetlen a Balaton közelében töltötte – áll a siofok.hu-n is olvasható életrajzban. – Így a tó és annak környezete, tájképi és emberi világa folyamatosan megtalálható képein. 1954 óta vett részt kiállításokon, első egyéni tárlata 1961-ben volt a kaposvári Ripp-Rónai Múzeumban.

Dr. Oláh Vilmos 1927. július 12-én született Budapesten. Orvosi diplomáját 1951-ben vette át a Pázmány Péter Tudományegyetemen – olvashatjuk a város honlapján. – 1968-ban nyert másod főorvosi kinevezést dr. Viczián Antaltól, a Siófoki Kórház első igazgatójától. Dr. Oláh Vilmos ekkor, a várossá válás évében vetett végleg horgonyt Siófokon. Élete utolsó éveit fiánál, Győrben töltötte.

A siofok.hu két korábbi újságcikkel emlékezik az elhunyt díszpolgárokra.