Keresett üdülési cél Veszprém megye (veol.hu)

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb statisztikája szerint Veszprém megye vendégek és vendégéjszakák tekintetében jobban teljesített az elmúlt esztendőben Fejér vagy Komárom-Esztergom megyéhez képest.

A KSH adatai szerint a 2018-as év során a kereskedelmi szálláshelyet igénybe vevő vendégek száma 12,5 millió fő, az általuk eltöltött vendég­éjszakák száma 30,9 millió volt országosan. Veszprém megye ebből több mint kétmillió vendégéjszakát és mintegy hétszázezer vendéget számlált ebben az időszakban – írja a veol.hu.

A 2018-ban regisztrált vendégéjszakák száma a 2010-ben mért adatokhoz képest 58,1 százalékkal emelkedett, ami a belföldi 57 százalékos és a külföldi 59,2 százalékos növekedésnek köszönhető. Kereskedelmi szálláshelynek minősülnek a szállodák, panziók, kempingek, üdülőházak és a közösségi szálláshelyek.

A kereskedelmi szálláshelyeken 2018-ban összesen több mint 510,2 milliárd forint bruttó bevétel keletkezett. 2010-hez képest a szállásdíj-bevételek terén 132,3 százalékos növekedés figyelhető meg. A külföldiek 133,1 százalékkal, a belföldiek pedig 130,9 százalékkal többet költöttek szállásdíjra – derül ki a Magyar Turisztikai Ügynökség adataiból.

Veszprém megyében jelentős húzóerő a Balaton közelsége. A balatoni régió is tartja a lépést az országos tendenciákkal. Míg 2014 nyári hónapjaiban a vendégéjszakák száma Budapesten 2 488 000 lett, a 2018-as adatok szerint ugyanezen időszakban már 3 048 000-rel számolhattunk. A Balaton is növekedett, 2014 nyarát tekintve 2 951 000, míg 2018 azonos időszakában 3 330 000 vendégéjszakát ért el a régió.

Országosan a kereskedelmi szálláshelyeken 2018-ban a külföldi vendégek száma összesen 5,9 millió volt, az általuk eltöltött vendégéjszakák száma pedig 15,3 milliót tett ki. A külföldi vendégforgalom növekedése is 2010 óta folyamatos – tudósít a veol.hu.