Az elmúlt év sikereiről, és az új év terveiről és célkitűzéseiről kérdezte Jurcsó Jánost, Balatonkenese polgármesterét a veol.hu.
Jurcsó János független polgármesternek 2019. októberében szavazta meg a település a bizalmat, hogy vezesse a helyi önkormányzatot.
– Amikor a 2019-es eredményekről kell számot adnom, akkor az még nem a mostani képviselőtestülethez köthető. 2018-19-ben Balatonkenese akkori önkormányzata két nagyobb energetikai pályázatot is megnyert. Az egyik, amely meg is valósult, az általános iskola és óvoda fűtésrendszere és energetikája korszerűsödött, illetőleg a polgármesteri hivatal teljes épületében átfogó energetikai felújítás történt. A másik pályázat megvalósításához nem kezdtünk hozzá, ugyanis kevésnek bizonyult a pályázaton elnyert támogatás, de terveink szerint ez lesz a 2020-as év fő zászlóshajója a beruházások terén. A gyermekorvosi és fogorvosi rendelők és önkormányzati lakások energetikai megújítása reményeink szerint idén befejeződik – mondta el a település polgármestere.
Jurcsó János hozzátette, a Keszegrágó Fesztivál szintén 2019-ben debütált, így ennek az új nyári fesztiválnak a tapasztalataiból építkezve idén számítani lehet a folytatásra, természetesen a hagyományos Balaton Fesztivál és Lecsó Fesztivál mellett. – Balatonkenesén vannak nagy szállodák, és egészen kicsi szállásadók is, de az önkormányzatnak mindenki egyformán fontos, aki a turizmusban érdekelt, hiszen bárki vendége jó vagy rossz élményekkel távozik a településünkről, az nem közömbös számunkra. A nagy szállodáink mellett egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a kis szállásadókra, akik a családoknak biztosítják a nyaralás feltételeit.
A polgármester kiemelte, Balatonkenese a családok nyaralóhelye, ezért minél családbarátabb megoldásokat igyekeznek megteremteni annak érdekében, hogy a kisgyerekes családok élvezhessék a Balaton adta lehetőségeket. Ehhez például gyerekpancsolót terveznek kialakítani a strandon, de a 2019-ben befejeződött szabadstrand felújítása után a nagystrand korszerűsítését is célként tűzték ki. Hozzátette, ahhoz, hogy a központi kormány családbarát politikája működhessen, településszinten is tenni kell.
Jurcsó János fontosnak tartja, hogy 2020-ban az önkormányzat a civil szervezetekkel együttműködve megőrizze a múltból kapott értékeit és a jövőben rejlő lehetőségeket felismerve járja a fejlődés útját.