Napelemes kiserőművel gazdagodott a Balaton-felvidéki Szociális, Gyermekjóléti és Orvosi Ügyeleti Szolgálat és a Tapolca Környéki Önkormányzati Társulás irodaépülete.
A beruházás átadási ünnepségén az orvosi ügyeleti épület előtt Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő elmondta, hogy a Terület- és településfejlesztési operatív program (TOP) keretében megvalósult fejlesztés egy azok között, amelyekkel a kormány célja, hogy a kisebb vidéki települések is fejlesztési lehetőséget, forrást kapjanak. Mindezzel nőhet a lakosságmegtartó erő, a komfortérzet javítható, a környezet korszerűsíthető.
– Az elmúlt időszakban sok olyan fejlesztést adhattunk át a megyében, amely a TOP program keretében valósult meg. Ezek még 2016-os tervek szerint készülnek, mégis megoldható a kivitelezés. Azért, mert sokan fontosnak érezték azt, és mindent megtettek a megvalósítás érdekében. Ha kellett, akkor önerővel toldották meg a pályázati támogatást. Örülök, hogy Tapolcán is elindulhatott a program, ha nem is a város, hanem a kistérség gondozásában. Gratulálok hozzá, ez volt a cél, ahogy a Magyar falu program célja is hasonló. Bízom benne, hogy a fejlesztés jól szolgálja majd a tapolcaiak és a város környékén élők gyógyulását – idézi a veol.hu Fenyvesi Zoltán szavait.
Tóth Csaba, a Tapolca Környéki Önkormányzati Társulás elnöke a kezdetekről is szólt.
– Még 2016-ban hozott egy határozatot a társulási tanács arról, hogy az általa üzemeltetett két épületre napelemes kiserőművet épít. Az éves átlagfogyasztásnak megfelelően a rendelő hat kilowatt, az irodaház 20 kilowatt teljesítményű napelemes rendszert kapott. Előbbiben 22 panel állítja elő a teljesítményt, az irodaház tetején 72 panelt helyeztek el. A napelemek az épületek villamosenergia-fogyasztását váltják ki, a fűtést nem. Egy-egy panel 300 watt energiát állít elő, így az épületeket fenntartó önkormányzatoknak nem kell villamos energiára költeniük mostantól. Éves szinten összesen mintegy 800 ezer forint megtakarítást eredményeznek a kiserőművek a két épületen – mondta Tóth Csaba. Hozzátette, hogy a pályázati támogatáshoz nem kellett önerő, a projekt 13,7 milliós műszaki tartalmat és egymilliós járulékos költséget tartalmazott. Dobó Zoltán, Tapolca polgármestere kifejezte örömét, hogy megvalósult a beruházás.
– Nagy segítség a fenntartóknak a fejlesztés, remélem, még sok hasonló beruházás készül majd, és a zöldenergia a mindennapjainkban is mielőbb megjelenik például a közlekedés tekintetében. Bízom benne, hogy a létesítmény sokáig szolgálja majd Tapolca lakosságát – mondta.