Áll a bál Zánkán a Balatonkör bringaút miatt (telex.hu)

A Balatont jó néhány éve már körül lehet biciklizni különböző állapotú kerékpárutakon és közutakon kijelölt kerékpárnyomokon. A körút gyorsan népszerűvé vált, nem bírta a terhelést, ezért 2017-ben a kormány úgy döntött, hogy újjáépíti a Balaton bringakört. Amikor a munka Zánkához ért, akkor a terv helyi ellenállásba ütközött: sokan a sétányként használt, partközeli kis utcák nyugalmát féltik a kerékpárosoktól – írja a telex.hu.

.

Zánkán a Balatonkör a parthoz közeli, korábban kis forgalmú, járda nélküli utcákon haladt a mostani tervek előtt is. A beruházó ugyanide tervezte az új változatot is, kisebb forgalomtechnikai beavatkozásokkal. Három éve, amikor a helyiek ezt megtudták, rögtön tiltakozni kezdtek.

A csendes utcán, ahol matracokkal járnak a fürdőzők, tollasoznak az emberek, százasával mennek majd a biciklik. Az sehol sincs előírva, hogy a helyieknek ezt tűrniük kell! – foglalta össze a véleményeket a mintegy 300 érintett helyi ingatlan tulajdonosainak egyike. Az unokámat se engedhetem ki az utcára, ráadásul csökken az ingatlanom értéke, tette hozzá.

Elmondása szerint több baleset is történt már, amikor a beazonosíthatatlan bringások egyszerűen elmenekültek. Tavaly nyáron gépkocsi gázolt biciklist az utcában, korábban kerékpárral ütöttek el gyalogosokat, erről a falugyűléseken, üléseken tájékoztatták a polgármestert is.

 

Nem ide BaBri!
Az érintettek eltökéltek, hogy ha mégis az utcájukban hagyják a Balatoni bringakört (BaBri), akkor a biatorbágyiak „Nem ide BUBA” összefogásához hasonlóan mozgalmat szerveznek „Nem ide BaBri!” néven. Márpedig egy múlt heti döntés nyomán nagyon úgy néz ki, hogy ott marad a bicikliút, annak ellenére, hogy két alternatív nyomvonalat is megvizsgáltak.

Egy múlt hét szerdai online egyeztetésen – amin kormányzati részről többek között a fideszes Révész Máriusz, helyi oldalról pedig a zánkai képviselő-testület is részt vett -, ugyanis az a döntés született, hogy a parti utcák elkerülésére az elmúlt két évben tanulmánytervben kidolgozott két alternatív nyomvonalat elvetik.

 

A világoszöld színű a Balatonkör eredeti nyomvonala, pirossal és kékkel az alternatívák (Forrás: NIF/telex.hu)

 

Mint Révész Máriusz a Telexnek elmondta, az egyik alternatívát – amit Zánka támogatott -, nagyon balesetveszélyesnek találták, de a másik is rosszabb volt kerékpározás szempontjából, mint az eredeti. Ráadásul mindkettő milliárdos pluszköltséget okozott volna. Ezért végül maradtak az eredeti tervnél – a part mellett.

 

Helyiek kontra nyaralótulajdonosok
Ahhoz, hogy jól lássuk a helyzetet, érdemes tudni, hogy Zánkát két részre vágja a 71-es főút és a vasút. Ezektől északra van az ófalu, délre pedig a Balaton és az üdülőövezet. A falut inkább helyiek lakják, az üdülőövezet inkább a nyaralóké. Az eredeti nyomvonal az üdülőövezetben fut, és a tiltakozók többsége üdülőtulajdonos, akik – szerintük – kevés befolyással rendelkeznek az önkormányzatra.

Nyomásukra készült a két új nyomvonalterv, méghozzá a 71-es út mentén, az egyik az északi oldalán, a másik a délin. A nyaralók mindkét lehetséges nyomvonallal egyetértettek, támogatták a kormánybiztos javaslatát. Ezekről született egy végsőnek tűnő döntés a múlt héten.

A cikk folytatása itt érhető el.