Jövő vasárnap, azaz október 14-én Tökfesztivált tartanak Balatonalmádiban, ahol számos szórakoztató dolgot készíthetnek a résztvevők ebből az egészséges és finom ételből, miközben tökös meséket is hallgathatnak. A nap végén pedig fény derül a boszorkányok létezésére is!
Almádiban a tök nem egy unalmas zöldség, hanem ízletes ételek és számos érdekes alkotás alapanyaga, mint például a töklámpásé. A Nők A Balatonért Egyesület szervezésében ételkóstoló, kézműves játszóház, mesék, Balaton társasjáték és kirakodó vásár várja 2018. október 14-én, vasárnap 15:00 órakor a Pannónia Kulturális Központ előtti parkolóban az érdeklődőket.
A rendezvény előtt érdemes egy sétát tenni a Kézfogás Európa Szoborparkban, amely 2013 óta látványossága a településnek. A hazai és európai művészek alkotásai méltó helyet kaptak a szépséges Szent Erzsébet ligetben. Két évenként másik ország mutatkozik majd be több szoborral, elsőként Olaszországot érte a megtiszteltetés, hogy a platánfák alatt elhelyezhették műveiket. Az állandó helyet kapott művek között találjuk a Herendi Porcelánmanufaktúra “Kézfogás” című gyönyörű ajándékát.
Fotó: balaton-almadi.hu
Akik egész napra terveznek programot, kerékpáron is bejárhatják Almádit és térségét. Részben bicikliúton, részben földúton haladó könnyű, 3 órás családi túrára invitál a Balatonalmádi Turisztikai Egyesület. A Nyitott Balaton idején nemcsak a Tökfesztivál napján, hanem számos vasárnap szerveznek 25 km-es kerékpáros túrákat a Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár parkolójából indulva:
Időpontok:
október 7. vasárnap
október 14. vasárnap
október 21. vasárnap
október 28. vasárnap
november 4. vasárnap
Részvételi díj: 800 Ft.-/fő, amely a túra előtt a helyszínen fizetendő, de előzetes jelentkezés szükséges.
Egyéb információ kapható a balatonbiketours@gmail.com email címen vagy a +3670/2808884-es számon.
https://www.facebook.com/pg/lakebalatonbiketours/
Kerékpárbérlési lehetőség a túra teljes hosszára (3 óra) 1.500 Ft.
További információ Balatonalmádiról, az eseményekről, szálláshelyekről:
Tourinform Iroda Balatonalmádi
8220 Balatonalmádi, Városház tér 4.
Tel.: +3688/594-081
Fax: +3688/594-080