Zalakaros igazi kerékpárosbarát településsé vált (zaol.hu)

Az elmúlt években jelentős anyagi és szellemi erőforrásokat fordított az aktív turizmus, azon belül a kerékpár-sport népszerűsítésére, infrastruktúrájának fejlesztésére Zalakaros önkormányzata. „Zalakaros elsősorban a gyógy- és termálvize miatt vált közismertté, de egészségturisztikai koncepciónkba kiválóan illeszkedik a kerékpársport is” – mondta Novák Ferenc polgármester a zaol.hu-nak nyilatkozva.

 

Az erőfeszítések eredményeként Zalakaros 2016-ban kiérdemelte a „Kerékpárosbarát település” címet. Minderről, a rendkívül népszerű MAPEI Tour de Zalakaros kerékpáros versennyel és a Giro d’Italia elhalasztott magyar futamával kapcsolatos fejleményekről is beszélgetett a zaol.hu a fürdőváros polgármesterével.

 – Hiszen a kerékpározás segíti a mindennapi stressz levezetését, a regenerálódást, környezetbarát, bárkinek ajánlott kortól és nemtől függetlenül, nem mellesleg térségünk élményben is gazdag, Zalakaros és a környék sok látnivalót kínál. A város a kerékpáros turizmus fejlődése érdekében bicikliutakat épített és újított fel, a Tourinform Iroda szomszédságában 2013-ban kerékpáros centrumot hozott létre és működtet, a kerékpárutakon pihenőket, tájékoztató- és útvonaljelző táblákat helyezett el és terveket készített további utak építésére. Stégli János sportszervező irányításával versenyeket és túrákat is szervezünk, illetve korábban a kerékpársportra épülő diák triatlon és duatlon szakosztályok is versenyeztek egymással.

Novák Ferenc kiemelte a Zalakaros Kistérség Többcélú Társulás, a Hévízi Kistérség, valamint a Jankó Kerékpáros és Szolgáltató Bt. konzorciumi együttműködését, mely a Termálvölgy Kis-Balaton Kerékpáros és Ökoturisztikai Szolgáltató Hálózatot üzemeltette.

Hangsúlyozta továbbá az évről évre nagy népszerűségnek örvendő MAPEI Tour de Zalakaros kerékpáros verseny jelentőségét, amely a Zalai-dombság és a Kis-Balaton legszebb részein zajlik, s rendszerint kétezernél is több versenyzőt vonz a településre.

– A pandémia miatt a MAPEI Tour de Zalakarost a szervezőkkel, a Teker Egyesülettel egyetértésben idén szeptemberre halasztottuk, reményeink szerint akkor már helyet adhatunk a versenynek önkormányzatunk, gazdasági társaságaink és a Zalakarosi Fürdő anyagi támogatásával – tette hozzá a polgármester. – Hosszú távon abban is gondolkodunk, hogy a versenyt nemzetközivé tegyük. S végül, de nem utolsó sorban ami mindannyiunk, ha úgy tetszik, nemcsak az érintett települések, hanem egész Magyarország szívügye: a Giro d’Italia, melynek hazai futamát sajnálatos módon a pandémia miatt elhalasztották. Most elindult egy együttgondolkodás, amiben engem is megkerestek. Ebben az érintett térségek meghatározó szereplői, települési polgármesterek, országgyűlési képviselők azt kérik a kormánytól, hogy lobbizzon a Giro mihamarabbi (esetleg 2022-es) itthoni megrendezése érdekében. Ez ugyanis óriási lehetőség lenne mindannyiunk számára.

Novák Ferenc végül arról is beszélt: ma már a városon belül és kívül is jó minőségű, esztétikus, megfelelő csapadékvíz-elvezetéssel bíró kerékpárút várja a sportág szerelmeseit. Tavaly pedig a Magyar Falu Program keretében 31 millió forint támogatást nyert a pályázatuk, melynek köszönhetően újabb szakasz épülhet meg a déli út folytatásaként az Alma utcáig – írja a zaol.hu.