A Festetics-kastély és a Zalakarosi Fürdő is dobogós lett a szallas.hu versenyén (kanizsaujsag.hu)

 

Az Egri Vár és a Festetics-kastély mellett a Zalakarosi Fürdő nyerte el az Év Turisztikai Attrakciója minőségi díjat a a szallas.hu által meghirdetett” Az Év Turisztikai Attrakciója” szavazáson.

–  Ismét egy elismeréssel gazdagodott a Zalakarosi Fürdő néhány héttel azután, hogy átvettük a Fürdőinnovációs Díjat. Jövő héten megkapjuk a családbarát minősítést is, úgyhogy nagyon sikeresen zárjuk az évet a Zalakarosi Fürdőben. Az üzleti eredményeink szintén kiemelkedők, tehát nagyon jó évet zárunk. 2018 rekordév volt a magyar turizmusban és a fürdőn is, 2019 pedig hasonlóan nagyon jó lesz – idézi  Czirák Lászlót, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatóját a kanizsaujsag.hu.

– Zalakaros elmúlt ötven éve gyakorlatilag egy folyamatos fejlesztésről szól, ennek pedig messze nincsen vége. Amíg körülöttünk béke és biztonság van, addig a mi turizmusunk növekedni fog, ennek pedig Zalakaros egy nagyon aktív szerepelője szeretne lenni. Ebben élen jár természetesen a fürdő, hiszen a fürdő köré csoportosul mindennemű attrakciója Karosnak már hosszú évtizedek óta – fogalmazott Czimondor Nándor, Zalakaros alpolgármestere.

A fürdő szolgáltatási palettája még ebben az évben egy újabb magas színvonalú attrakcióval bővül, hiszen hamarosan átadják az exkluzív szaunavilágot, 2020-ban pedig egyebek mellett ifjúsági szállót és kempinget alakítanak ki.