Zala Vármegyei Közgyűlés – összegezte a közbiztonsági helyzetet a rendőrfőkapitány

A tavalyi évben a Zala vármegyei rendőrök mintegy 50 millió forint visszaszerzésében működtek közre. Az emberölési esetek felderítése továbbra is 100 %-os, a lakásbetörések száma az előző évhez képest a felére csökkent, felderítési mutatója 95 %-kal az országos rangsor elején van. A közterületen elkövetett cselekmények felderítésének eredményessége szintén országosan kiemelkedő – hangzott el a Zala Vármegyei Közgyűlés ülésén.

Dr. Vereckei Csaba Iván Zala vármegyi rendőrfőkapitány elmondta: Zala vármegye a bűncselekménnyel nem érintett települések száma tekintetében az országosan a harmadik helyen áll.

A főkapitány áttekintést nyújtott a gyanús pénzmozgásokra szakosodott DANTE, a Drog Ellenes Totális Akcióterv, vagyis a DELTA és a gyermekbántalmazást megelőző felvilágosító tevékenység, a Fecskefészek programok keretében végzett munkáról is. A közlekedésbiztonság témakörében kiemelte, hogy a balesetek első számú kiváltó oka továbbra is a gyorshajtás, amelynek megelőzése érdekében végzik ellenőrző és szankcionáló tevékenységüket, tudva és vállalva, hogy ezzel népszerűségük nem növekszik. A szervezetet érintő fejlesztések körében a rendőség vármegyei vezetője tájékoztatta a közgyűlést a főkapitányság épületét érintő felújítás befejezéséről, a technológiai újítások körében pedig elektromos meghajtású gépjármű beszerzéséről, valamint a balesetek drónnal történő helyszínelésének sikeres pilot projektjéről, amely ugyancsak szakmai elismerésben részesült.

Az írásos előterjesztésben megjelölt főbb célkitűzések között a  vezető baleseti okokkal, valamint az ittas vezetéssel és a passzív biztonsági eszközök használatával kapcsolatos rendőri intézkedések eredményességének fokozása, a kiemelt bűncselekmények eredményes felderítése, a nyomozások időszerűségének javítása, a kibertérben elkövetett bűncselekmények elleni eredményes és hatékony fellépés, valamint a kábító hatású szerek előállításával, terjesztésével, fogyasztásával kapcsolatos cselekményekkel szembeni „zéró tolerancia” érvényesítése szerepel.