Zajlik az „Év Balatoni Háza 2019.” építészeti díjpályázat bírálata

A tavaly novemberben meghirdetett „Év Balatoni Háza 2019.” építészeti díjpályázatra 18 pályaművet adtak be. A bíráló bizottság nyolc tagból áll, elnöke Füleky Zsolt építészeti- és építésügyi helyettes államtitkár. A megkezdett bírálat első köre után tíz pályázat maradt ringben.  A pályázat eredményhirdetésére várhatóan március közepén kerül majd sor – tájékoztatta Fabacsovicsné Kovács Krisztina, a bíráló bizottság titkára a hirbalaton.hu-t.

Az építészeti díjpályázatot a Nők a Balatonért Egyesület (NABE) és a Balatoni Szövetség (BSZ) – a Miniszterelnökség Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkársága támogatásával – második alkalommal indította el.

A beadási határidőig, 2020. január 3-ig 18 pályamű került feltöltésre a pályázati honlapra, ami eggyel kevesebb, mint a tavalyi pályázók száma. A beadott pályázatok között nyolc lakóépület, nyolc középület, illetve egy-egy üdülő és gazdasági épület van.

Borítékolható, hogy újra nehéz dolga lesz a bírálóknak, hiszen most is példaértékű épületekkel pályáztak az építészek. A bíráló bizottság a feltöltött tervek és fényképek alapján az első körös válogatást megtette, ez alapján 10 épület került a második fordulóba. Ezeket az épületeket a bizottság a helyszínen is megtekinti, így teljesebb képet tud kapni a ház és környezete viszonyáról, vagyis arról, hogyan is illeszkedik az adott épület a természeti, illetve az épített környezetébe.

A pályázat eredményhirdetésére várhatóan március közepén kerül majd sor, ahol a három fő kategórián kívül (Év Balatoni Lakóháza, Év Balatoni Középülete, Év Balatoni Üdülő/Gazdasági Épülete) kiosztásra kerülhetnek különdíjak is a múlt évihez hasonlóan. A nyertes épületek fotóival – az eredményhirdetést követően – vándorkiállításon találkozhatnak az érdeklődők a Balaton körül.