Vizsgálja a balatoni piacra lépést a NetPincér (napi.hu)

Az eleve tempós növekedést még jobban felpörgette a járványhelyzet az online ételkiszállítás piacán – mondta a napi.hu-nak adott interjúban Patai Zoltán, a Netpincér első embere. Beszélt a terjeszkedésről, a létszámbővítésről, a fizetésekről, a magyar leánycég szabadságáról. Ahogy arról is, hogy a Balatont is ellepik-e a netpincéres futárok, valamint a cég új dobásáról, ami – ha összejön – akkor elég nagyot fog szólni.

 

– A budapesti utcákon a szokásosnál jóval kisebb a forgalom, de az utcakép szinte állandó részei a netpincéres futárok. Mennyivel növekedett a forgalom a járvány európai, magyarországi felbukkanása, azaz február-március óta?

– Először is érdemes megkülönböztetni a két szolgáltatásunkat. A NetPincér oldalán éttermek találhatóak, ahonnan rendelni lehet és bár szoros az együttműködés a kettő között, külön üzletág a NetPincér Go, amely plusz szolgáltatásként házhoz szállítást végez a partnereink segítségével, azaz a futárokkal. Mind a két szóban forgó szolgáltatás iránt megnőtt az érdeklődés, ám nehéz külön a járvány hatását kiemelni, mert meredek emelkedőn volt már eleve a rendelések száma.

– Milyen nagyságrendet kell elképzelni a növekedés esetében?

– A magyarországi NetPincér tulajdonosa a német Delivery Hero tőzsdei cég, ezért konkrét adatokat nem lehet mondani, de a múlt évben is és az idén is tartjuk a két számjegyű növekedést.

– A járvány miatt számos cégnek elő kell vennie az idei évre készített üzleti tervet és többségüknél a korábban tervezettnél kisebb számokat kell beírni. A NetPincérnél is átírták a forgatókönyvet a járvány, esetleg a megnövekedett kereslet miatt nagyobb számok kerültek a tervbe?

– Fontos még egyszer hangsúlyozni, hogy a növekedés folyamatos, a múlt év után az idén is, egyelőre úgy tűnik, hogy ezt a járványhelyzet sem akasztja meg. Így nem írtuk át a terveket, stratégiát, maximum annyi történt, hogy néhány tervet a járvány miatt hamarabb megvalósítunk az évben.

– Ez mit jelent?

– Sok olyan étteremmel léptünk együttműködésre, azaz kerültek fel a NetPincér oldalára és veszik igénybe a NetPincér Go házhoz szállítását, akik korábban már tervezték ezt, de eddig nem léptek. Most megtették. Így például olyan nagy hálózat is felkerült a palettánkra, mint a Burger King, vagy például a Budapesten kedvelt étteremnek számító Bamba Marha, Zing Burger és a Padthai.

– Ez azért logikus fejlemény, hiszen sok étteremnek a járványhoz köthető intézkedések miatt be kellet zárnia, így egyedül a házhoz szállításra való áttérés jelenti a menekülést.

– Úgy látjuk, hogy valóban több étterem tulajdonos ismeri fel ebben a mostani rendkívüli helyzetben a házhoz szállításban rejlő lehetőségeket. Azt gondoljuk, hogy hosszabb távon egyre elfogadottabb lesz ez a szolgáltatás, mindkét oldalon, tehát az éttermeknél és a megrendelőknél is. Fontos továbbá, hogy a mostani rendkívüli helyzet több új szolgáltatás bevezetését felgyorsította, az érintkezésmentes házhoz szállítás például az egyik ilyen megoldás, amelyet ma már mindenhol alkalmazunk.

– Bármelyik étterem beléphet partnerként vagy előszűrik azokat, azaz van minőségi követelmény?

– Lényegében nyitottak vagyunk, nem ellenőrizzük előre az éttermeket, ha egyikük nem lesz elég népszerű a megrendelők körében, azt látni fogjuk a rendelésállományon. Ebben az esetben ezt jelezzük az étterem felé, amely ilyenkor lépéseket tud tenni a minőség javítása érdekében…

– A járványhelyzet adott egy lehetőséget a NetPincérnek azzal, hogy több étterem csatlakozott ebben az időszakban, ugyanakkor a hosszabb távú növekedésére negatív hatással lehet, hiszen a járványhelyzet miatt sok étterem bezár, bezárt, ez pedig a potenciális partnerek számát csökkenti. Ráadásul a vendéglátás a mostani sokkból nem fog egyik pillanatról a másikra felállni. Erre mi a NetPincér válasza?

– Egyelőre pontosan nem lehet látni, hogy milyen hatással lesz a különböző szektorokra a mostani járvány és a hozzá kapcsolódó gazdasági sokk. Az egyik fontos rövid távú hatás, hogy több olyan étterem kapcsolódott a rendszerhez, akik eddig ezt csak fontolgatták. A NetPincér Go távlati célja pedig az országos lefedettség, egyre több vidéki városban jelenünk meg a szolgáltatásunkkal. Például Debrecen, Mosonmagyaróvár is felkerült a térképre, az elmúlt két hétben 4 új város csatlakozásával összesen 27-re bővült a NetPincér Go által lefedett települések száma.

– Balaton?

– Vizsgáljuk a balatoni piacra lépést. Első látásra persze logikus terjeszkedési célpont, ám nekünk figyelembe kell vennünk azt is, hogy mi egész évben szolgáltatunk. Ennek megfelelően kell kiépítenünk a rendszert és felvennünk annyi futárt, akik ki tudják szolgálni az adott településeket. Nyáron persze meg lenne az igény, de azt kell megnézni, mely területeken van télen is megfelelő kereslet. Összességében egyelőre vizsgáljuk a helyzetet és itt figyelembe kell venni azt is, hogy a mostani rendkívüli helyzet milyen hatással lesz a balatoni turizmusra. Vannak azonban más típusú terveink, amelyek a növekedést elősegíthetik. Hosszú távon a stratégia nem csak az éttermekkel való együttműködésről és az ételkiszállításról szól. A mostani járványhelyzetben például az élelmiszert és a mindennapi cikkeket forgalmazó boltok online áruházaiban a megrendelések száma jelentősen megnőtt. Velük már folyik az egyeztetés az együttműködésről…

A teljes cikk itt található.