Vízimentők – Készítsük a gyerekeket már most a strandszezonra!

Óvodásoknak és iskolásoknak készített kisfilmeket a Vízimentésért Alapítvány azért, hogy a gyerekek (és a felnőttek is) megtanulják, mire kell figyelni a vízparton a biztonságuk érdekében. A strandokon a legnagyobb veszély a gyermekeket fenyegeti. Ezért nem elég, ha a szülő felügyeli őket, hanem már óvodás korban fontos nekik elmagyarázni, hogy hogyan kell vigyázni magukra. Hasonló kisfilmek magyarul nem elérhetőek, ezért vállalkozott az elkészítésükre a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának alapítványa. 

 

A sorozatban eddig öt rövid videó és egy rajzfilm készült el, melyet bárki megnézhet a Youtube-on. 

A rövid videók alkalmasak arra, hogy óvodai, iskolai foglalkozás keretében beszélgessenek a pedagógusok a gyerekekkel a biztonságos strandolásról, a vizek veszélyeiről. Ennek nagy jelentősége lehet a hamarosan kezdődő strandszezon előtt, hiszen sajnos az a tapasztalatunk, hogy sok esetben a szülők sincsenek teljesen tisztában a veszélyekkel. Pedig kis odafigyeléssel biztosíthatjuk azt, hogy ne érjen minket baj a strandon, a vízpartokon.  

A kisfilmek a családi nyaralásra való felkészülést is segítik, érdemes a szülőknek a gyerekekkel közösen megnézni, majd beszélgetni róluk, még mielőtt elindulnak üdülni.  

A videók a következő témákkal foglalkoznak: nem szabad felhevült testtel vízbe ugrani, egy gyerek soha ne menjen egyedül a vízbe, egy gyerek ne menjen mentőmellény nélkül mély vízbe, nagyon veszélyes felfújható strandeszközön elaludni a vízen, és hallgassunk a vízimentő jótanácsaira. A rajzfilm, melynek főszereplője két óvodáskorú rajzfilmfigura, az óvodások nyelvén mondja el, hogy miért nem szabad felhevült testtel vízbe ugrani.  

 

A kisfilmek elérhetőek a Youtube-ról ezek a linken keresztül:  

https://www.youtube.com/@vizimentesertalapitvany/videos  

 

A videókhoz segédanyagként egy infografikát is készítettek, amely letölthető honlapukról:

https://vizimentok.hu/pictures/downloadmanager/1/147/ABRA_FurdozesTANACSOK_01.jpg 

 

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának létezik egy prevenciós-oktatási csoportja, melynek tagjai (akik gyakorló vízimentők) szívesen tartanak gyerekeknek foglalkozásokat, melyekről itt érdeklődhetnek: info@vizimentok.hu. Minden nyáron tartanak gyerektáborokat is a Balatonon. Idén két időpontban várják a 8-14 éves korú gyerekeket: 2024. 06. 30.- 2024. 07. 06. (Jelentkezési határidő: 2024. 06. 24.) és 2024. 08. 04.- 2024. 08. 10. (Jelentkezési határidő: 2024. 07. 29.). Bővebb információ a táborokról itt olvasható: https://vizimentok.hu/hu/oktatas/taborok-1258.html