A 2017 decemberében tragikusan hirtelen elhunyt helyi párbajtőrvívó olimpikon, korábbi alpolgármester, Szalay Gyöngyi emlékére rendezték meg a futást a Malom-tó partján immár harmadszor.
A megmérettetésen 84-en indultak, a legfiatalabbak a gyermek, a nagyobbak a felnőtt kategóriában – tudósít a veol.hu. Nem hagyhatták ki a futást a Tapolca Vívóklub lelkes és eredményes tagjai sem, ahogy sokan futottak még szülői kísérettel, kézen fogva is.
Az alsó tavat megkerülve ötszáz méteres távot kellett teljesíteniük, a célban még szaloncukrot is kaptak, hogy pótolják a ledolgozott kalóriát. A felnőttek négy kört tettek a tó körül, érintve a városközpontot is, a polgárőrök útvonal-biztosítása mellett. A versenyen az óévtől futva búcsúzók között újra ott volt a tapolcai tűzoltóságot képviselő Pfluger Attila, aki teljes felszerelésben, közel harminckilónyi súlyt cipelve szaladta le a távot.
A futást követően ezúttal első ízben rendezték meg a vízibicikli-körversenyt a tavon, azaz a Tour de Malom-tó megmérettetést.