Visszafogott év végi ünneplésre készülnek a Balatonnál (Magyar Nemzet)

Tömeges rendezvényt sehol nem terveznek a Balatonnál, de adventi vásár több helyütt is lesz decemberben. Rövidesen megnyílnak a műjégpályák, idén először Zalakaroson is nyitott korcsolyázóhely gazdagítja a téli sport- és turisztikai kínálatot, de nem maradnak el a hagyományos téli regatták sem. Bár még sok a bizonytalanság, már a vendéglátóhelyek is gondolnak az év végi ünnepekre. A nyaralótulajdonosokat viszont már most arra intik, fontolják meg a balatoni tartózkodást.

Korainak tartom még a szakmai szervezet és a vendéglátósok állásfoglalását az adventtel, a karácsonnyal és a szilveszterrel kapcsolatban, hiszen még a hét végéig se nagyon látunk el, de abban azért mindannyian bízunk, hogy a vírus nem fogja ellehetetleníteni az év végi ünnepeinket

– mondta a Magyar Nemzetnek a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Országos Érdekvédelmi Szövetségének (Kisosz) Veszprém megyei elnöke. Vágó Gábor jelezte: a jelenlegi tervek szerint minden észak-balatoni településen lesznek kisebb rendezvények, és ha ebben az évben a szilveszteri mulatozáskor a 23 órakor bezáró szórakozó- vagy vendéglátóhelyeken nem is koccinthatunk éjfélkor, akkor is eljön 2021 – fogalmazott némi iróniával. Megjegyezte ugyanakkor, hogy bízik abban, a körülmények megengedik majd akár azt is, hogy az operatív törzs fontolóra vegye: december 31-re felmentést ad a zárórai rendelkezés alól.

Napról-napra változik a helyzet, ezért a vendéglátóhelyek egyelőre nem azzal foglalkoznak, hogy programot kínáljanak az év végi ünnepnapokra

– ezt már Kertész Rezső, a Kisosz somogyi elnöke mondta.  A tóparti kiskereskedők, kézművesek részvételével hagyományos adventi vásárokkal kapcsolatban jelezte: egyelőre többen készülnek a kirakodásra, de tudni kell, hogy ehhez a helyi önkormányzatok engedélye is szükséges és sok helyütt a kérdés még nem dőlt el.

A lap szerint Siófokon például készülhetnek az árusok a főtéren megszokott év végi vásározásra, viszont a korábbi évekhez képest jóval kevesebbnek jut stand. A balatonlellei BL Yacht Club sem hagyná el a már hagyományos és jó hangulatú adventi programját a covid évében sem, és bár ezúttal nem várnak szlovák és lengyel kereskedőket, a magyarok éppúgy gazdag választékkal, szeretettel várják majd a nézelődőket.

Kisebb események biztosan lesznek majd az ünnepnapokon, illetve karácsony és újév között. Ennek kapcsán bizakodnak és készülnek a balatoni vendéglők, borozók tulajdonosai, amelyek csekély létszámú, visszafogottabb, de ugyanúgy színvonalas gasztronómiai programokat biztosan terveznek, mivel igénylik a vendégek

– közölte Laposa Bence. A Balatoni Kör elnöke úgy fogalmazott: a vendéglátósok a járványveszély elleni védekezésben és az előírások betartásában, betartatásában természetesen továbbra is partnerei az operatív törzsnek.  Ez az együttműködés, szabálykövetés a húsvéti ünnepeken is zavartalan volt, és remélhetően az év végén is az marad. Ami viszont a szilvesztert illeti, nos az valóban óriási kérdés – jegyezte meg Laposa Bence.

Öt-hat hét múlva megnyílnak a Balatonnál az első műjégpályák. Zalakaros önkormányzata például egy 400 négyzetméteres területet nézett ki magának műjég-, kézi- és extrémsport-pályának, amelyet idén először nyit meg a vendégek előtt.

Keszthely önkormányzata csak a komplett adventi program összeállításakor dönt a műjégpálya megnyitásáról.  Füreden is megnyitják majd az Esterházy strand mellett kialakított 400 négyzetméteres télisport-központot, illetve a siófoki hajókikötő mellett is elérhető lesz a kacskaringós jégpálya. A lellei Yacht Club vitorláskikötőjében pedig szinte már minden készen áll a téli sportrendezvényekre. Így például a klub szervezésében december 5-én a Mikulás-, december 31-én a szilveszteri regatta árbócosai futnak majd ki a tóra a legendás Fa Nándor által tervezett, exkluzív hajóparkolóból.

Szívesen látunk minden Balatont kedvelő embert, ingatlantulajdonost, kirándulót, túrázót továbbra is, de mivel a karácsony egy meghitt családi ünnep, azt kérem, a járvány idején fontolják meg a Balatonra utazást december végén. Ha viszont az érintettek a két ünnep között szeretnék a tónál kipihenni az esztendő fáradalmait, akkor is tartsák be a rendelkezéseket

– hívta fel a figyelmet Lombár Gábor, Balatonfenyves polgármestere. A tóparti önkormányzatok érdekeit képviselő Balatoni Szövetség elnöke ennek kapcsán azt is kérte, hogy az ünnepek előtti látogatók vegyék figyelembe: az orvosi ellátás kapacitása Fenyvesen is, és a nagyobb településeken is véges, ami azt jelenti, hogy csak a helyi lakosság betegellátását képes zavartanul ellátni.