Világsztárokkal jubilál az Open Road Fest

Rock ikonok találkozóhelyévé avanzsál a 20. szülinapját ünneplő Harley-Davidson Open Road Fest. Június 5 – 9. között Alsóörse érkezik a 80-as évek egyik legmeghatározóbb himnuszát jegyző Europe, akik most egy színpadon állhatnak a Deep Purple egykori énekesével, a legendás Glenn Hughes-zal – olvasható a fesztivál hivatalos oldalán.

Joey Tempest és John Norum kisebb-nagyobb kihagyásokkal ugyan, de negyven éve zenél már együtt. Ez idő alatt világszerte ismertté váltak a Europe zenekar élén és ők jegyzik a 80-as évek egyik legismertebb, máig népszerű rock himnuszát, a The Final Countdown-t is, amely annak idején egyszerre 25 országban vezette a slágerlistákat. A zenészek elmondása alapján már a dal elkészítésénél érezték, hogy valami különleges születik, akárcsak legújabb albumuk, a 2017-es Walk on Earth címadó dala esetében. De hogy valóban felérhet-e ez a szerzemény a legnagyobb slágerhez az csak a rajongókon múlik. Egy biztos, a Europe 2015-ben már megrengette a vasparipákat a Balaton partján, a jubileumi fesztiválra azonban még nagyobb bulival és új dalokkal is készülnek – adják hírül a szervezők.

A Europe két alapítóját a 70-es években népszerű zenekarok inspirálták, akinek koncertjeire együtt jártak még tiniként. Ilyen volt Thin Lizzy, az UFO, a Led Zeppelin és a Deep Purple is. Izgalmas tény, hogy épp ez utóbbi zenekar egykori nagyágyújával lépnek most ugyanarra a színpadra Alsóörsön az Open Road Festen.

20.Harley-Davidson Open Road Fest – 2019. június 5-9., Alsóörs