A zéró tolerancia ellenére 33 ittas, zömmel a Balaton északi partján elkapott járművezetővel szemben intézkedtek a Veszprém megyei rendőrök a hétvégén, közülük két sofőr balesetet okozott – a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint.
Egy 55 éves enyingi lakos Balatonfőkajáron, a Kossuth utcában tolatni kezdett tehergépkocsijával 2020. július 17-én 8 órakor, azonban nekiütközött a mögötte álló autónak. A helyszínre érkező rendőrök a sofőröknél alkoholszondás vizsgálatot végeztek, ami a tehergépkocsi vezetője esetében pozitív eredménnyel zárult. Őt ezután további mintavétel céljából előállították, és ellene – vezetői engedélyének elvétele mellett – ittas járművezetés gyanúja miatt büntetőfeljelentést tettek.
Egy 19 éves fiatal fiú pedig Városlődön okozott balesetet úgy, hogy alkoholfogyasztást követően ült a volán mögé.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a továbbiakban is kiemelt figyelmet fordítanak az ittas sofőrök forgalomból való kiszűrésére. Magyarországon zéró tolerancia van érvényben. Már kis mennyiségű szeszesital-fogyasztás hatására is nő a reakcióidő, kedvezőtlenül változik a veszélyérzékelő képesség és tompulnak a reflexek. Ha alkoholt fogyasztottak, ne vezessenek! Nincs helye ittas járművezetőnek a forgalomban! – figyelmeztet a rendőrség.