Veszélyeket rejthet a felelőtlen balatoni lazulás (penzcentrum.hu)

Milyen veszélyeket rejt a nyári vízi és vízparti lazulás? Erről beszél a Pénzcentrumnak Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) elnöke és Zólyomi Zsolt, akinek a neve elsősorban nem az önkéntes vízimentősséggel kapcsolódik össze. 

 

A VMSZ 1999-ben jött létre, alapvetően a balatoni mentésre koncentrálva. 2006-ban az Egyesület működési területét kiterjesztették az egész országra. Bagyó Sándor a számokkal kezdi:

Közel 1 300 aktív tagunk van. Ők összesen 80 helyszínen állnak szolgálatban, ebből 50 balatoni strand. A nyári főszezonban 12 mentőhajóval (amiből 2 sürgősségi), 7 mentőbázist üzemeltetünk. Évente közel 20 vízimentő tanfolyamot szervezünk, több száz iskolában tartunk prevenciós előadást. Ami a legfontosabb: megalakulásunk óta közel 3 500 személyt mentettünk ki a vízből.

A mentés mellett búvárszolgálatot, sürgősségi betegellátást, műszaki mentést, rendezvénybiztosítást végeznek. Az évi 430-450 millió forintos költségvetésükből 20 millió az állami támogatás, kb 5-6% érkezik a szponzoroktól. Legfontosabb bevételi forrásuk a strandi vízimentés, ami egy szolgáltatás. Az életmentés ingyenes, a műszaki mentésre különböző BalatonHelp csomagok állnak rendelkezésre. Balatonkenesén működik a 0-24-es mentésirányítási központjuk.

Miből lesz a vízimentő?
Zólyomi Zsolt, az ismert magyar parfümőr kevésbé ismert oldala, hogy nyaranta önkéntes vízimentőként dolgozik a Balatonnál. Egy saját, Karib-tengeri szörfös halálközeli élménye adta számára az inspirációt ehhez a szolgálathoz.

A „mire figyeljünk a vízparton” kérdésre megemlíti: a legalapvetőbb kérdés, hogy ismerjük fizikai és aktuális korlátainkat. Tipikus veszélyforrás, hogy szinte mindenki túlbecsüli a saját állapotát. Általános eset, hogy az egész évi munkából érkezve a parton ellazulunk és azonnal úgy érezzük, miénk a világ. Pedig a Baywatch-ból ismert izmos, sportos hölgyek és urak – akik Ultrabalatont futnak és hegyibicikliznek – a magyar felnőtt lakosság maximum 8-9%-át teszik ki.

A többiek a mi szemükben potenciális öngyilkosjelöltek – mondja.

A legtöbben abban az illúzióban ringatják magukat, hogy jó úszók, mert otthon keresztben átszelik a tanuszodát. Bármilyen meglepő, a természetes vízben ugyanolyan veszélyben van az, aki naponta 3 kilométert leúszik a feszített víztükrű medencében, mint aki csak kutyaúszásra képes. Az élővíz ugyanis tele van rejtélyekkel, nem várt dolgokkal.

Ebből a szempontból a Balaton még rosszabb, mint egy tenger, mert átláthatatlan. Jöhetnek hideg-, és melegáramlatok, állatok, növények, iszap, ami mind-mind váratlan és veszélyes lehet az otthoni strandhoz képest.

Egy átlagos, épp csak szellős nyáron, ha valaki a matracáról, vagy a vízibicikliről beugrik a vízbe, és elúszik 50 méterre, ezalatt a szellő 100 méterre vitte a biztos pontot. És máris 150 méteres távolságról beszélünk. A szeles idő (tegyük hozzá: teljes szélcsend nagyon ritkán van a nyílt vízen) egy újabb komoly veszélyforrás. A hullámzás nagyon sokféle lehet, benne küzdve eltéveszthetjük a megfelelő irányt. Nem akkor veszünk levegőt, amikor akarunk, hanem amikor a hullám megengedi. Így „simán” meg lehet fulladni akár egy 120 centis vízben.

A magyar tenger egyik veszélyfaktora a vízpermet. Ez a víz fölött akkor alakul ki, amikor a hullámtarajt lecsapja a szél. Az is megfullad, akinek a feje kint van a vízből.

A fejesugrás a sekély vízbe szinte mindennapos esetnek számít, annak ellenére, hogy nyáron kis túlzással a média tele van az ebből adódó tragédiákkal.  Csakúgy, mint a felhevült testtel belecsobbanás. Egy napsütéses nyári délelőtt a testfelszínünk 12 perc alatt 50 fokra hevül fel, szinte ég. Ilyenkor a vízfelszín 28 fokos, lejjebb viszont csak 20-22 fok van. Vagyis egy másodperc alatt 30 fokos hőmérséklet-különbséget kell(ene) kibírnia az „átlagember” szívének.

A cikk folytatása itt elolvasható.