Három település negyven helyszínén közel háromezer program közül válogathattak az ország legnagyobb összművészeti fesztiváljának látogatói az idén. Vasárnap fejeződött be a 33. Művészetek Völgye Fesztivál, de már megvan a jövő évi dátuma.
A tíz nap alatt a hazai könnyűzenei élet színe-java megfordult Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden, a Quimbytől az Analog Balatonon és Zoránon át egészen Beton.Hofiig. A koncertek mellett ezúttal is népszerűek voltak a színházi előadások, az irodalmi és alkotóprogramok. Bár a fesztivál éppen csak, hogy véget ért most vasárnap, a szervezők már a jövő évi időpontot is közölték. Eszerint 2025-ben július 18. és 27. között vár mindenkit a Művészetek völgye Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden – írja a veol.hu.
Ami a koncerteket illeti, a Művészetek Völgye Fesztivál nagyszínpadán, a Panoráma Színpadon a Blahalouisiana nyitotta meg a koncertek sorát és Beton.Hofi zenekaros fellépése zárta azt, a kettő között pedig olyan előadók léptek még színpadra, mint a Quimby, az Aurevoir., a Punnany Massif, a Carson Coma, a Bohemian Betyars, a Belga, a Bagossy Brothers Company, a 30Y vagy az Elefánt. A fesztivál második nagyszínpadának számító Lőtér x Közlekedési Múzeum helyszínen olyan fellépőkre bulizhattak a résztvevők, mint az Analog Balaton, a Pogány Induló, a Vad Fruttik, Sisi vagy éppen a Szabó Balázs Bandája, míg a Cirque du Tókertben Zorán, Dés László, Kern András, és Bródy János koncertjeit hallhatták többek közt, de itt lépett fel a Duda Éva Társulat és a Feledi Project is.
A fesztiválon debütált a Művészetek Völgye és az Art-Színtér közös darabja, a Tikk-Takk bumm Ember Márk, Dobó Enikő és Csiby Gergely főszereplésével, emellett pedig a látogatók 24 különféle színházi előadást nézhettek meg még a tíz nap alatt. A Creative Europe pályázat, aProd3 nemzetközi projekt keretén belül elkészült darabot is itt mutatták be: a Mi van veled, Akárki? című darab egy, a közönséget bevonó színházi előadás és közösségi élmény a Láthatáron Csoport előadásában.