Választás 2022 – itt van a Balaton – térség nyertes képviselőinek névsora

Veszprém megyében négy, a Zalában három, Somogyban  szintén négy választókerület képviselőjelöltjei közül választhattak a lakóhelyük szerint illetékes területen élők. Mindhárom megyében a kormánypárti jelöltek arattak győzelmet. Az országgyűlési választásokat a Fidesz-KDNP pártszövetség az előzetes eredmények szerint kétharmaddal nyerte meg ismét. 

A jelenleg elérhető adatok előzetes eredmények, az országgyűlési választás egyéni eredményét jövő szombaton állapítják meg az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságok, a választás országos listás eredményét pedig legkésőbb április 22-éig a Nemzeti Választási Bizottság – mondta Nagy Attila, a Nemzeti Választási Iroda elnöke vasárnap esti sajtótájékoztatóján.

Somogy megye

Somogy 01.számú Országos Egyéni Választókerületében, Kaposvár és környékét képviselve magabiztos eredménnyel a kormánypárt jelöltje Gelencsér Attila nyerte meg a 2022-es országgyűlési képviselőválasztást. A második helyen az Egységben Magyarországért, vagyis az ellenzéki összefogás közös jelöltje, a Demokratikus Koalíció színeiben politizáló Dr. Varga István végzett, míg a harmadik helyen a Mi hazánk színeiben indult Kelemen Csaba végzett.

Somogy 02. számú Országos Egyéni Választókerületében, a Barcsi térséghez tartozó térséget képviselve a szintúgy a Fidesz-KDNP színeiben indult Szászfalvi László kapta a legtöbb szavazatot. Őt követi az ellenzéki összefogás jelöltje, a Jobbikos Ander Tamás, míg a harmadik helyet ezúttal is a Mi Hazánk politikusa Halászné Hunyadi Gyöngyi szerezte meg.

Somogy 03. számú Országos Egyéni Választókerületében, Marcali térségében is kormánypárti jelölt nyert, a Fidesz KDNP színeiben politizáló Móring József Attila kapta a legtöbb szavazatot. Őt követi az ellenzék közös jelöltje, a Jobbik politikusa  Steinmetz Ádám, a harmadik helyen pedig a Mi Hazánk jelöltje Jozó Tamás áll.

Somogy 04. számú Országos Egyéni Választókerületében, vagyis Siófok és térségében nagy arányú győzelmet aratott a kormánypárt jelöltje Witzmann Mihály. A második helyen az Ellenzéki Összefogás által jelölt jobbikos Potocskáné Kőrösi Anita végzet, a harmadik helyet pedig a Megoldás Mozgalom politikusa, Burda Patrik szerezte meg.

Veszprém megye

Veszprém 01. számú Országos Egyéni Választókerületében, Veszprémben és térségében a Fidesz-KDNP jelöltje Ovádi Péter szerezte meg a legtöbb szavazatot. Őt követte az Ellenzéki Összefogás jelöltje, Csonka Balázs DK-s politikus, őt követte a Mi Hazánk jelöltje, Kovacsics Zsolt.

Veszprém 02. számú Országos Egyéni Választókerületében, Balatonfüredet és térségét nagy arányú győzelemmel a következő ciklusban is a a kormánypárti jelölt, Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára képviselheti. A második helyen a Demokratikus Koalíció politikusa, a közös ellenzéki jelölt Benedek Szilveszter végzett, őt követi a választók szavazatai alapján a Mi Hazánk jelöltje Kovács Attila.

Veszprém 03. számú Országos Egyéni Választókerületében, vagyis Tapolca körzetében a Fidesz-KDNP jelöltje, Navracsics Tibor győzött. Őt követi az Ellenzéki Összefogás jelöltje, a jobbikos Rig Lajos, a harmadik helyet pedig a Magyar Kétfarkú Kutyapárt jelöltje, Sándor Balázs szerezte meg.

Veszprém 04. számú Országos Egyéni Választókerületében, a pápai térségben nagy arányú győzelmet aratott a kormánypárti Dr. Kovács Zoltán. A második helyet ezúttal is az ellenzéki összefogás jelöltje a Magyar Szocialista Párt politikusa Grőber Attila szerezte meg, a harmadik hely pedig a Mi Hazánk politikusáé, Takács Mátéé lett.

Zala megye

Zala 01. számú Országos Egyéni Választókerületében, Zalaegerszeg és térségében a Fidesz-KDNP politikusa, Vigh László aratott nagyarányú győzelmet. Őt követte a Dr. Csidei Irén az ellenzéki összefogás jelöltje, a Demokratikus Koalíció politikusa, a harmadik helyen pedig a Mi Hazánk politikusa Kiss Ferenc végzett.

Zala 02. számú Országos Egyéni Választókerületében, a keszthelyi térségben szintúgy nagyarányú győzelmet aratott a kormánypárti Nagy Bálint, Keszthely polgármestere. Őt követi a Momentumos Elekes István, az ellenzéki összefogás jelöltje, a harmadik hely ezúttal is a Mi Hazánk politikusa, Berei Gábor szerezte meg.

Zala 03. számú Országos Egyéni Választókerületében, a nagykanizsai térségben a kormánypárti Cseresznyés Péter államtitkár győzött. Őt követte az ellenzéki közös jelölt Horváth Jácint a Demokratikus Koalíció politikusa. A harmadik helyen a Mi Hazánk színeiben politizáló Hokker Tibor végzett.

Nyertes képviselők nyilatkozatai a Balaton térségéből (FRISSÍTVE)