Utolsó fázisba érkezett a zalakarosi gyógycentrum felújítása (kanizsaujsag.hu)

 

Utolsó fázisba érkezett a zalakarosi gyógycentrum felújítása – a tervek szerint a szakemberek pár napon belül végeznek a munkálatokkal.

A projekt 2018. október 1-én kezdődött, karácsony előtt pedig már megtörtént a közművek kiváltása, valamint a kupolás medencetér beüvegezése is.  A csaknem 700 millió forintos beruházás célja, hogy a gyógycentrum megőrizze régi, egyedi atmoszféráját és stílusjegyeit, de mindezt úgy, hogy közben teljesen megújul a tetőszerkezet, a burkolat és a gyógykert is. A tervek szerint a vendégek hamarosan már igénybe is vehetik a megújult épületrészt. – 2018 októberében kezdtük el a 27 éves gyógycentrum és gyógykert felújítását. A gyógykert és annak környezete el is készült még húsvét előtt, át is adtuk a vendégeinknek a megújult medencét. A gyógycentrum felújítása pedig a befejezéséhez közeledik, a vállalkozó június 30-ával – a tervek szerint – átadja az elkészült gyógycentrumot. Így a fedett medencetérben már két gyógyvizes és egy sósvizes medencével is várjuk a vendégeket – mondta el Cziráki László a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója.