1948 óta építik fel a vörsi Szent Márton Templomban Európa legnagyobb templomon belüli betlehemét. A már november közepén megkezdett munkában a helyiek vettek részt. Gere László már több, mint tíz éve dolgozik a betlehem építésén: „Felhasználtunk húsz láda mohát, mintegy tizenhat fenyőfát és hatalmas tujafákat. Az építkezéshez még használtunk új gerendákat, amit már a nyáron beszereztünk” – mondta el.
A betlehemet körülbelül hatvan négyzetméteren alkották meg. A szerkezet alapja egy fémváz, amit az ideiglenesen lebontott Jézus szíve oltár helyén állítottak fel. November 23-ára már majdnem teljesen elkészült a vallási szimbólum. „Szerdán már olyan 95 százalékos készültségben volt az egész. Utána takarítás, és akkor még a takarítás után a belső fákra a fényfüzérek felrakása, kívül a templom előtt egy karácsonyfának felállítása egy kis fényfüzérrel” – tette hozzá Vörs egyik alpolgármestere, az építés szervezője, Simon György.
Az építők azt mondják: soha nem egyforma a bibliai életkép, minden alkalommal változtatnak rajta. Idén – többek között – egy fal-utánzatot alkottak fából, ami a levezető út mellett található. Több, mint hetven esztendős a vörsi betlehem hagyománya. „Jézus születését jelenbe hozza, jeleníti meg, és előkészül a szívünk arra, hogy mi is tudjuk sugározni ezt a békességet családunkban, közösségünkben. Ezért csodálatos ez a vörsi egyházi közösség – egyházközség, de annak kicsit jogi íze van -, akik nagy szeretettel, összefogva készítik minden évben és várják a vendégeket közelről, távolról” – mondta el a település plébánosa, Ungvárszki Imre.
Az adventi vasárnapokon tizennégy órától lesznek szentmisék a vörsi templomban. A programok és a látogatási lehetőségek megtalálhatók a vörsi betlehem honlapján a Keszthelyi Televízió híradása szerint.