Újra a régi fényében tündököl a veszprémfajszi kilátó (veol.hu)

Saját forrásból az önkormányzat felújíttatta a veszprémfajszi Kálvária-dombon található kilátót. A helyiek, a zarándokok, a kirándulók és a csillagászok által is kedvelt Kálvária-kilátóra már ráfért a renoválás az időjárás viszontagságai miatt.

 

A könyöklőkre és a padozatra befolyó esővíztől elkorhadtak a rögzítéseknél a kerítéslécek, és már sok helyütt hiányoztak is. A lépcsők sem voltak biztonságosak, és az egyébként gyönyörű balatoni panorámát is nyújtó kilátó – lepusztult állapotában – már nem illett a szép környezetbe.

– Az előző felújítás óta már eltelt lassan tíz év. Még tavaly döntöttünk a kilátó renoválásáról, mert nekünk ez fontos. A kálvária önmagában egy szép, turisztikai szempontból is vonzó látogatóhely, és nem akartuk, hogy a közelében egy romos építmény legyen – fogalmazott kérdésünkre Fertig József polgármester, aki hozzátette még, hogy a vírus­helyzet idején sokan döntenek szabadtéri program mellett, ezért már tavasszal azt tapasztalták, hogy sok új látogató érkezett a településre, aminek nagyon örültek.

A cikk folytatása itt elolvasható.