Újabb közösségi tér nyílhat Gyenesdiáson a Magyar Falu Program keretében (TV Keszthely)

A gyenesdiási Római Katolikus plébánia területén egy közösségi teret fognak megvalósítani a közeljövőben. Erre nyert 32,5 millió forintot a Magyar Falu Program keretében a nagyközség. A helyszíni bejáráson a terveket is megtekintette Gyopáros Alpár kormánybiztos és Manninger Jenő országgyűlési képviselő. A területen várhatóan egy kontyolt nyeregtetős épület valósul meg, melyben közösségi tér, iroda és fogadótér lesz. A plébánia épületében ugyanis erre nincs lehetőség, igény viszont lenne rá.

“Találkozás a templomban az egy bizonyos fajta keretekre jó, tehát bizonyos fajta találkozásra. Inkább a természetfölötti és az ember találkozása, míg egy közösségi tér, ami nekünk nagyon hiányzik katolikusoknak – reformátusok, evangélikusok régtől kezdve csinálták – az pedig az egymással való találkozás, úgyhogy ezért örülök neki.” 

– mondta el Deák Ákos plébános. A TV Keszthely tudósítása szerint  támogatásokról szóló sajtótájékoztatón elhangzott, Gyenesdiás már többször, sikeresen pályázott a Magyar Falu Program keretein belül. Tavaly mintegy 5 millió forintos támogatást nyertek el az óvodaudvar fejlesztésére, 3 millió forintból pedig orvosi eszközöket vásárolhatnak.

„Összesen valójában 42 millió forint volt az, amit Magyar Faluból önkormányzatunk le tudott sikeresen hívni most így együtt a plébániával. És természetesen még nagyon szeretnénk azt is, hogy a következő időszakban az útjaink is meg tudjanak újulni, illetve még szintén talán az egyházközséget erősítve segítve, de talán a közösséget is egy új temetőkertet és egy új ravatalozót szeretne nagyközségünk.” 

– ismertette Gál Lajos polgármester.

Gyopáros Alpár kormánybiztos kiemelte, tavaly 267 esetben nyertek a pályázaton az 5000 fő alatti Zala megyei települések. Mintegy 3 milliárd forintot osztottak szét köztük. A Magyar Falu Program célja, hogy megállítsa a népességcsökkenést a kistelepüléseken.

„Minden eszközt ennek az alapvető célnak rendelünk alá. Az eszközök döntő része természetesen életminőség javítás. Olyan életminőséget szeretnénk teremteni a kistelepüléseken, amely versenyképes a városi életminőséggel. Nyilván itt nem a magas szintű szolgáltatásokra gondolunk, nem azt kell elképzelni, hogy egy faluban színházat építünk vagy nagykoncert termet építünk. Az óvodai, iskolai, egészségügyi szolgáltatások, azok ugyanolyan színvonalúak legyenek, mint a városokban. És visszaadjuk ezzel a falusi fiataloknak azt a szabadságát, hogyha faluban szeretne élni, akkor élhessen faluban és ne kényszerüljön be a városba.”

Manninger Jenő országgyűlési képviselő elmondta, az uniós pályázatoknál is jobban igazodik a magyarok igényeire a Magyar Falu Program. A Zala megyei II-es választókerületben eddig 82 település pályázott sikeresen.

„A pályázat figyelemmel van arra, hogy az apróbb falvak is megfelelően részesülhessenek a pályázatokban. Tehát azt lehet mondani, hogy tényleg ilyen pályázatok kellettek. Még van hátra 1-2 év és azt látom, hogy nagyon sok célt már a következő két évben tudunk teljesíteni.”

-fogalmazott a politikus.

A következőkben járdák, utak felújítására, temetők fejlesztésére és falugondnoki szolgálat támogatására is lehet is pályázni a program keretében.