Új szakaszok épülnek a Budapest-Balaton kerékpáros útvonalon (napi.hu)

A Budapest-Balaton kerékpáros útvonalon három, összesen közel 50 kilométer hosszú szakaszok építésére vár jelentkezőket a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt- (NIF) – írja a napi.hu.

 

Az első felhívás a Budapest-Balaton közötti kerékpárút Székesfehérvár és Polgárdi közötti közel 16 kilométeres szakaszának terveinek elkészítésére és a kivitelezésére szól. Az út a Székesfehérvártól Szabadbattyán és Kőszárhegy érintésével „érkezik” majd Polgárdiba. Ehhez csatlakozik a Polgárdi és a 710-es számú főút közötti szakasz, amely Füle érintésével jut el Balatonfőkajárig, a hossza pedig 10,4 kilométer. Erre a két szakaszra október 5-ig lehet ajánlatot tenni.

Egy másik tenderfelhívásban az Etyek-Velence közötti kerékpárút Tordas-Velence közötti szakaszának megépítésre keres pályázókat a NIF. Utóbbi út Kajászót, Pázmándot és Nadapot érintve jut el Velencéig. A hosszúsága 17,5 kilométer. Ennek a megépítésére is október 5-ig lehet pályázni.

A harmadik felhívás a Balatonkenese és Balatonfűzfő kerékpárút megépítésére vonatkozik: a három közül ez a legrövidebb, mindössze 4,2 kilométer hosszú. Erre a tenderre szeptember 24-ig lehet ajánlatot tenni- olvasható a portálon.