Városi rendezvények, szezonnyitók, nyári fesztiválok kihagyhatatlan fellépője immáron több mint fél évszázada a Balaton Táncegyüttes. A megye második legnagyobb múltú néptánc egyesülete többek között azzal is büszkélkedhet, hogy mostanra kinevelte művészeti vezetőjét. Az idén januártól Csuti Péter a táncegyüttes szakmai irányítója.
Az utóbbi években több vendégkoreográfussal működött együtt a tánccsoport, ám mindig fontosnak tartották, hogy olyan valaki irányítsa a szakmai munkát, aki folyamatosan részt tud venni az együttes munkájában és a fiatalokat is összefogja. Csuti Péter mindössze húsz éves, kiskora óta táncol, a siófoki művészeti iskolában kezdte pályafutását, és a mai napig aktív tagja a csoportnak. Számos elismerés és szakmai díj birtokosa. A napokban a Székesfehérváron megrendezett Mezőföld Virága szólótánc versenyen kiemelkedően szerepelt a bukovinai táncokat bemutató koreográfiájával. Az együttes ötvenöt éves jubileumi műsorának összeállítása már az új vezető nevéhez köthető.
– Legfontosabb feladatunk az építkezés, a repertoárunk frissítése, és az új tagok toborzása – mondta idézi Csuti Pétert a sonline.hu. – Túl vagyunk már egy jó hangulatú és szakmailag kiváló edzőtáboron, amelyet a Zselic Táncegyüttesnél töltöttünk. Tervezzük a találkozó folytatását és egy somogyi koreográfia létrehozását – tette hozzá a művészeti vezető.
– A közel harminc tagú tánccsoportunkkal a szakmai megmérettetéseken túl nemzetközi találkozókon is részt veszünk – tudtuk meg Tamás Lóránttól, az együttest működtető egyesület vezetőjétől. – Az együttes utánpótlását elsősorban a városban működő alapfokú művészeti iskolából kikerülő diákok jelentik. Emellett amatőr néptánc képzést is szervezünk olyan felnőttek részére, akik korábban táncoltak, vagy nem táncoltak, de szeretnének táncolni, esetleg egyszerűen közösségbe vágynak. Ennek érdekében folyamatosan táncházakat szervezünk, már az egészen kicsiknek is. Ugyanis jobb minél fiatalabb korban elkezdeni a néptáncot, mert a tánc nem csupán hasznos időtöltés, hobbi, hanem ennél sokkal több. Olyan életforma, mely az egész jellemet formálja, és emberségesebb emberré tesz, mindamellett, hogy kiváló közösség kovácsoló erővel is bír – hangsúlyozta a néptáncegyesület elnökétől.
Az együttesről részletesebben itt olvashat.