Új lendületet kapott a a Lengyel-Magyar Barátság Háza Balatonbogláron (sonline.hu)

A Magyar Építész Kamara különdíját nyerte el nemrégiben a balatonboglári kultúrház a Nők a Balatonért Egyesület és a Balatoni Szövetség által meghirdetett, szakmai szövetségek közreműködésével lezajlott építészeti pályázaton.

 

A Kotsis Iván tervei alapján 1939-ben épült, ma Lengyel-Magyar Barátság Háza nevet viselő balatonboglári kultúrház eredetileg gimnáziumként működött, a második világháború idején pedig lengyel líceumnak adott otthont – írja a sonline.hu.

Az épületet nemrég újították fel, melynek jelentős részét a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban elnyert mintegy 400 millió forint támogatásból finanszírozta az önkormányzat – idézte fel Mészáros Miklós polgármester.

Az Év Balatoni Háza pályázat különdíja sokat jelent Pór Péter balatonboglári főépítésznek is. A szakember elmondta: másodszor indult a pályázaton, korábban a balatonboglári ravatalozó épületével is sikerült díjat elnyernie. Mint mondta, azért neveztek a művelődési ház felújításával is, mert színvonalas szakmai megmérettetésnek tartja a pályázatot, s a bírálóbizottságban is neves, elismert szakemberek ülnek.

Új lendületet ad a további tervezéshez, ha szakmailag is elismerik az ember munkáját – tette hozzá Pór Péter. Kiemelte, nem csupán az ő érdeme a különdíj, hiszen a belsőépítészeti tervezésben részt vett kolléganője, Tápler-Kapinya Tünde is. Mindemellett az is jó érzéssel tölti el Pór Pétert, hogy egy helybeli kivitelező, a Steiner Kft. végezte el a munkát.

Olyan komplex felújítás történt a helyi védettségű kultúrházon az elmúlt időszakban, mely megtartotta az eredeti épület jellegzetességeit, ugyanakkor mégis egy mai, modern megjelenést, jól használható belső teret kapott a kultúrház. Olyan kortárs jellegű belsőépítészeti megoldásokat alkalmaztak, amit a bírálóbizottság is értékelt a főépítész elmondása szerint.

A tavalyi évben ünnepélyes keretek között átadott kultúrházzal együtt az udvaron lévő szabadtéri színpad is megújult, új tető készült és az öltözők is megújultak a létesítményben.