Turisztikai ügynökség: minden idők legjobb éve volt 2016 a turizmusban (MTI)

Rekordévet zárt tavaly a magyar turizmus, az idegenforgalom minden idők legjobb évét könyvelhette el 2016-ban, és idén is hasonló eredményekre számítanak az ágazatban, miután 2017 a sportturizmus éve lesz – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón. A balatoni és egyéb fejlesztésekkel szeretnék elérni, hogy Magyarország Európa öt legjobb úti célja közé kerüljön két év alatt.

Guller Zoltán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett adatait értékelve rámutatott: 2016-ban a szálláshelyek bevételnövekedése felülmúlta még a vendégéjszakák számának növekedését is. Tavaly 7,0 százalékkal 27,7 millióra emelkedett a vendégéjszakák száma, míg az ágazat összes bevétele 9,1 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, a szállásdíjak bevételei pedig 11,1 százalékkal nőttek – ismertette.

A magyar turizmus nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően teljesített: a magyar növekedés tavaly a világátlag csaknem kétszerese, az európai átlag több mint háromszorosa lett. A Turisztikai Világszervezet (UNWTO) adatai szerint a nemzetközi turistaérkezések száma a világon 3,9 százalékkal, Európában 2,0 százalékkal, Magyarországon pedig 7,1 százalékkal bővült. Magyarország növekedési üteme megelőzte a legfőbb versenytársakét, Ausztriáét és Csehországét is.

A vezérigazgató kiemelte: annak érdekében, hogy Magyarország Európa öt legjobb úti célja közé kerüljön két év alatt, a külföldi turisták költését pedig megduplázzák, számos fejlesztés indul. A balatoni strandoké már elkezdődött, a főszezonra mintegy 1,86 milliárd forintból 48 tóparti strand újulhat meg.
A strandfejlesztés mellett a balatoni hajók károsanyag-kibocsátásának csökkentése is kiemelt feladat, és szeretnék, hogy rövidesen kizárólag elektromos hajók használhassák és elektromos vasúti pályán lehessen körbeutazni a tavat. A Balatonon ebben az évben több mint 570 fejlesztési projekt indul el, támogatást kapnak egyebek között a borászatok, a háztáji gazdaságok.

Megújul a nagycenki kastély, borutak épülnek a soproni térségben, és 23 milliárd forintból megkezdődik a Fertő-part turisztikai fejlesztése. Több mint 90 milliárd forintból elkezdődik Tokaj-Hegyalja térségének fejlesztése, kilátó épül a Kopasz-hegyen, Sátoraljaújhely 700 méteres üveghídja pedig a világ leghosszabb ilyen építménye lesz – sorolta. A többi turisztikai körzet fejlesztési terve is hamarosan a kormány elé kerül, az áfacsökkentéssel pedig pluszforrást szerezhetnek az ágazat vállalkozásai is, amit ugyancsak fejlesztésekre fordíthatnak.
Jelezte: idén jelentős sportesemények miatt 31 budapesti és 3 balatonfüredi hotelben már 5500 szobát foglaltak le.
Guller Zoltán kitért arra, hogy a 16 turisztikai külképviselet turizmusdiplomáciai feladatát a külügyminisztériummal kötött megállapodás értelmében a külügyi tárca veszi át, a nemzetközi marketing viszont továbbra is a Magyar Turisztikai Ügynökség feladata maradt.

A belföldi turizmus további erősítésén dolgoznak, és azon, hogy a külföldi turisták Budapest mellett az ország más részeit is megismerjék, a magyar gasztronómiát is kiemelten kezelve. A szálláshelyfejlesztési pályázat hamarosan megjelenik, az állam a vállalkozásokat a minőségi szolgáltatások nyújtásában támogatja – jelezte. Napirenden van az új kongresszusi központ megépítése is, ez a magyar turizmus elemi érdeke – mondta Guller Zoltán.

(9:25)