Töretlen Tihany népszerűsége

Sikeres volt az idegenforgalmi szezon Tihanyban. Több turista látogatott el e községbe idén nyáron és több pénzt is költöttek a településen. A képviselő-testület novemberi ülésén Rózsa Éva, a Németh László Művelődési Ház igazgatója és Petróczi Orsolya, a Tihanyi Legenda Kft. ügyvezetője számolt be az idei idegenforgalmi szezonról.

A két legsikeresebb és leglátogatottabb esemény ezúttal is a Levendula-, és a Garda Fesztivál volt. A rendezvények szervezésébe több esetben bekapcsolódott a Tihanyi Tájházak és a TDM szervezet is, a látogatók több programhelyszínt is látogathattak a településen – idézi a Tihanyi Visszhang a testületi ülésen elhangzottakat.

Petróczi Orsolya a Tihanyi Legenda Kft. ügyvezetője a TDM szervezet ez évi működésével kapcsolatban elmondta, annak ellenére, hogy az első tíz hónapban a tavalyi év ugyanezen időszakához képest félszázalékos csökkenés volt érzékelhető a vendégéjszakák számában, a Tihanyba kiránduló külföldi és belföldi turisták száma mégis egyértelműen nőtt.

A kft. működtetésébe továbbra is a Tourinform iroda és a Tihanyi Tájházak tartozik. A tájházak működésével kapcsolatban a grémium kérdésére elmondta, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szak felügyelői javaslatai alapján megújult a tájházak – így idéntől a skanzen közérdekű muzeális kiállítóhelyként működik. A tavalyi látogatószámot idén sikerült megduplázni, termékértékesítésből az elmúlt év öt és félszeresét, belépőkből pedig 85 százalékos növekedést produkáltak.

(13.55)