Tóparti polgármesterek a turisztikai szezonról (Balatoni Futár)

Rekordokat döntő szezont hozott 2018 nyara: a tóparti települések önkormányzatai ugyan napjainkban készítik a végleges mérleget, ám a Balatoni Futár interjúsorozatában csak elégedett polgármesterekkel találkozhat az olvasó. A lap munkatársa Gyenesdiáson, Fonyódon, Balatongyörökön és Balatonföldváron járt.

Gyenesdiás: a fejlesztések gyümölcse

Mindamellett, hogy a nyár eleji időjárás a balatoni turizmus alakulását illetően aggodalomra adott okot, Gyenesdiás eredményes szezont zárt. Az idényt a következőkben értékelte Gál Lajos, a település polgármestere:

– A felkészüléssel igyekeztünk minden elvárásnak eleget tenni – bocsátotta előre. – Az augusztustól elvárt remény mindennél jobban teljesült, a strandidő beköszöntével érvényesültek a befektetéseink. A két strandunkon az idei szezonban 185 ezernél többen váltottak belépőjegyet, szeptember első hétvégéjére a strandi bevétel a tervezettnél 42 százalékkal magasabb lett. Benne van ebben az óvatos optimizmus, de soha nem volt még akkora vendégforgalom a Játékstrandon, mint az idei nyári hőségnapokon, s a kisebb Lidóstrandon is szinte megduplázódott a jegyet váltók száma.

A polgármester a jó időjárás generáló hatása mellett szólt a fejlesztésekkel elért vonzerőről is.

– A Magyar Turisztikai Ügynökség – ahogy tavaly – idén is 30, illetve 40 millió forinttal támogatta strandjaink modernizálását, az önkormányzat pedig ezen összegek kétszeresét tette hozzá a kapott pénzhez – folytatta Gál Lajos. – A fejlesztéseink zöme a gyermek- és családbarátság jegyében készült, de a településen is történt több olyan beruházás, ami a turizmusra is közvetlenül hatással van. Nagy erővel folytattuk az út- és járdaépítési program újabb ütemét, az infrastruktúrát illetően egyéb más munkákat is végeztünk, s kell végeznünk a jövőben is, kiemelten a csapadékvíz elvezetés megoldására. Sok mindent igyekezünk tenni folyamatosan a strandtól a hegylábi részekig. Ki kell emelnem, hogy a vállalkozóink is nagyon sokat dolgoznak a minőségi turizmus feltételeinek folyamatos javításáért, s büszkék vagyunk a civil közösségekre is – segítségükkel rengeteg fesztivált, gasztronómiai programot, zenés-táncos műsort szerveztünk. Ők nem csak erőt mutatnak fel, de erőt is adnak mindannyiunknak a munkához, hozzájárulnak a turisztikai vonzerő növeléséhez.

Gál Lajos a sikerek zálogairól szólva a testvér települési kapcsolatokhoz kötődő eseményekben és hagyományos nyári rendezvények kínálatában is tallózott. Fogadták az ausztriai Gaal község küldöttségét kultúrcsoporttal együtt, az immáron 15 éves együttműködés jegyében. A székelyföldi Csíkszenttamás delegációját a burgonyanap eseményeinek idején látták vendégül. A tradicionális fesztiválok a megszokott sikerrel, nagy látogatottság mellett zajlottak le. De tartalmas lesz az év még hátralévő része is a Márton-napon át az adventi programokhoz kötődő gesztenyesütésig.

Fonyód: elégedett vendéglátósok

Az igényekhez mérten kevés a szálláskapacitás  a városban, s ez a tény természetesen gátolja a vendégéjszakák számának további növelését. Végleges adataink ugyan nincsenek, ám a jelenlegi százezres mutató azt jelzi: az elmúlt évhez hasonló eredményekre  számíthatunk – nyilatkozta lapunknak Hidvégi József polgármester.

A kínálati oldal bővülésének hátterét a közelmúltban átadott beruházásaink adták, s ez jól érzékelhető a bevételek növekedésén is. A régió egyik legnagyobb turisztikai látványossága a fonyódi piac, s az itt történt háromszázmillió forintos fejlesztésnek köszönhetően új kereskedelmi egységek nyíltak. A gyümölcs értelemszerűen csak jövőre érik be, az viszont már bizonyos: a forgalom alakulása minden várakozást felülmúl. S nem csak itt – az egész település vonatkozásában elmondható, hogy felértékelődtek az üzletek, vendéglátóhelyek. Személyes tapasztalataim és az alkalmi szondázások pedig megerősítik, hogy a szolgáltatási szféra, a helyi vállalkozók anyagilag is sikeres nyarat zártak.

Ugyanez elmondható az önkormányzatról is, hiszen a piaci parkolók és a strandok – beleértve a kutyás fürdőhelyet is – bevétele tizenöt, a város más részein fekvő parkolók bevétele tíz százalékkal emelkedett. Változatlanul népszerű, rendkívül látogatott a vízi élménypark és a Kripta villa – két kilátónk látogatóinak száma pedig már megközelíti a negyvenezret.

A kikötő melletti rendezvényparkban díjtalan programok sokasága szórakoztatta vendégeinket az egész nyári szezonban, ezért is említésre méltó az példátlan érdeklődés, amely a tradicionális, fizetős koncertek iránt megnyilvánult. A Rock Balaton sorozatot a tavalyinál mintegy húsz-huszonöt, a Retro Balaton koncertjeit pedig közel húsz százalékkal többen tekintették meg.

Balatongyörök – a befogadóképesség határán

– Sokan, ha a Balatonra gondolnak, elsősorban a nyár jut az eszükbe. Pedig tavasztól kezdve kiváló programokkal és természeti szépségekkel várjuk az idelátogatókat, mialatt a legszebb arcát mutatja a magyar tenger – ezekkel a gondolatokkal invitálja Balatongyörökre a turistákat Biró Róbert polgármester.

– Ebben az évben az időjárás is kedvezett a korai szezonkezdésnek, hiszen ez elmúlt száz év legmelegebb áprilisát jegyezték fel a meteorológusok. Így az áprilisi rendezvényeinket ideális körülmények között tudtuk megszervezni. A tavaszi programok közül is kiemelkedett a Palacsintafesztivál, amit idén hetedik alkalommal, új helyszínen, a strandon rendeztünk meg, nagy sikerrel. Május 1-én immár hatodik alkalommal indultak el az előszezoni hajójáratok Balatonmáriafürdő, Balatongyörök, Szigliget és Badacsony között. Ezeknek a járatoknak a finanszírozását a Balatoni Hajózási Zrt.-vel kötött megállapodás értelmében a négy település vállalta magára. Az első hajó indulása jó alkalom arra, hogy a négy település lakosai találkozzanak egymással és bemutassák a településük hagyományait és értékeit. Idén Balatongyörök fogadta az első hajóval érkező vendégeket.

– A május végi Pünkösdi szezonnyitó rendezvényünk idején a hőmérő higanyszála többször is átlépte a 30 Celsius-fokot és a Balaton vízének hőmérséklete is 20 Celsius-fok felé emelkedett. A községi strandot június 1-jén nyitottuk meg és mindjárt rekordbevételt könyvelhettünk el. A nyár következő negyven napját változékony időjárás jellemezte, ami a strand forgalmában erősen érződött, a programokat viszont jelentősen nem befolyásolta. A Nyitott pincék napját ismét nagy érdeklődés övezte. Július közepén kezdtük ismét úgy érezni, hogy nyár van és a strandbevételek is kezdték behozni a lemaradásokat. Augusztus végén a tavalyi rekordévet is meghaladó bevételekkel zártunk és a vendégéjszakák száma is emelkedést mutatott a tavalyi évhez képest. A programkínálat a teljes nyári időszakot lefedte, két borfesztivállal, egy tűzoltófesztivállal és egy országos tűzoltóbajnoksággal, szüreti mulatsággal és halászléfőző versennyel és a csütörtökönként megtartott Jazz Fiestával.

– Sokszor éreztük úgy a nyár során, hogy befogadóképességeink határait feszegetjük és kitehetnénk a megtelt táblát, a legnagyobb elmozdulást viszont a tavaszi és őszi időben érkező látogatók számában tapasztaltuk. Ezek továbbra is olyan kiaknázatlan lehetőségek, amiket térségi összefogással és állami segítséggel tovább kell fejlesztenünk – akár a kerékpárúthálózat korszerűsítésével és bővítésével, túraútvonalak és közjóléti létesítmények építésével, a gasztronómiai kínálat bővítésének elősegítésével.

Földvár: megtérülő turisztikai beruházások

Az elmúlt nyolc évben – hazai és uniós forrásokból – közel ötmilliárd forintot tudtunk fordítani a város fejlesztésére, s e tetemes összeg jelentős része turisztikai célú beruházások megvalósítását szolgálta – eleveníti fel a legfontosabb történéseket Holovits Huba, Balatonföldvár polgármestere.

Felújítottuk a strandokat, kerékpárutat építettünk, kilátónak és interaktív kiállításnak otthont adó létesítményt avattunk, s gondoskodtunk az infrastruktúra folyamatos bővítéséről, korszerűsítéséről is. Állami vagyonjuttatásból kaptuk meg a Széchenyi-család egykori nyaralóját, amely – pályázati forrásból – közcélú, kulturális célokat szolgál. Itt ugyancsak interaktív kiállítás várja a vendégeket: a tárlat látogatói megismerhetik a tizenkilencedik- huszadik század fordulójának használati tárgyait, megismerhetik a boldog békeidők divatját, az urak és hölgyek öltözetét. Ezek az intézmények erősítik Balatonföldvár vonzerejét a turisztikai piacon, miközben számos munkahelyet is teremtenek. A településünk iránt megnyilvánuló érdeklődésnek a helyi vállalkozók is haszonélvezői – a visszajelzések szerint minden szállásadó megtalálta számítását, s a város büdzséje is gazdagodott. Az elmúlt évhez viszonyítva jelentősen nőtt a strandok, parkolók bevétele.

A fejlesztésekről természetesen továbbra sem mondunk le – hamarosan megkezdődik a kikötő bővítése, a legnagyobb feladat azonban vélhetőleg a szabadtéri színpad és környezetének rekonstrukciója lesz. Itt talált otthonra a Kultkikötő, amely tizenhárom éves története során hatvanezer főnek biztosított tartalmas szórakozást, különleges színházi élményeket. Őszintén remélem, a jövő évi szezonban művész és vendég egy arculatában megújult, tökéletes technikával és kényelemmel ellátott intézményt fog birtokba venni – tette hozzá a városvezető.