Több mint tízezer résztvevőre számítanak a szervezők a Balaton-átúszáson (Hello Vidék)

A szervezők keddi közleménye kiemelte: negyven nappal az esemény előtt az ország 800 településéről érkezett előnevezések száma már meghaladta a hatezret. Az egyedülálló nyíltvízi úszóesemény nemcsak a magyarok, hanem a külföldiek számára is vonzó nyári program: jelen állás szerint 39 ország több mint 300 külföldi úszója is tempózik majd a Balatonban július 20-án.

A nevezők 41 százaléka nő, miközben az első Balaton-átúszásokon mindössze négy százalék volt a hölgyek aránya, ez mára megtízszereződött. A szervezők legfontosabb törekvése idén is az, hogy az eseményen indulók biztonságos körülmények között tegyék meg Révfülöp-Balatonboglár között a klasszikus 5,2 km-es távot, a Balatonboglárról rajtoló és ugyanoda beérkező 2,6 km-es féltávot, vagy a SUP-os Lidl Balaton-áthúzást – idézi a közleményt a Hello Vidék.

A különleges sportesemény biztonságának záloga ezúttal is a 130 vitorlásból, tucatnyi kishajóból és motorcsónakból kialakított úszófolyosó, ahol a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálat szakemberei folyamatosan figyelik és ellenőrzik az úszókat. Több mint 1000 szervező, rendező ügyel a résztvevők biztonságára

– idézte a közlemény Máth István versenyigazgatót.

A Balaton-átúszás kifejezetten amatőr- és hobbiúszóknak szóló nyíltvízi szabadidősport-esemény, az átlagos úszóidő 3 óra. Az 5,2 km-t úszók 75 százaléka 2 óra 45 perc és 3 óra 10 perc közötti idősávban ér célba. Az 57 perces férfi pályacsúcsot Rasovszky Kristóf úszta 2020-ban, az 1:00:58 órás női legjobb időt Risztov Éva jegyzi 2016-ból.

A megrendezésről a HungaroMet Zrt. siófoki obszervatóriumával és a Balatoni Vízirendészettel történő egyeztetést követően, az esemény előtt két nappal – július 18-án, csütörtökön délben – adnak tájékoztatást a rendezők. Az esetleges rossz időjárás miatti tartaléknapok: július 21., 27. és 28., illetve augusztus 3., 4., 10. és 11.