Több, mint tízezer nyertes a Magyar Falu Programban (MTI)

A Magyar falu programnak indulása óta már több mint tízezer nyertes pályázója van, az eddig kiosztottak támogatás összege 111 milliárd forint – ismertette a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Gyopáros Alpár sajtótájékoztatóján elmondta: a falvak megtartó erejének növelését célzó program minden elemében sikeres, és ez Orbán Viktor személyes érdeme is, hiszen a miniszterelnök találta ki és azóta folyamatosan figyelemmel kíséri.

Idén 22 pályázati felhívást bocsátottak ki, eddig 14-ben hirdettek eredményt, ezen belül hétfőn négyben. Ezúttal 668 sikeres pályázat kaphatott összesen 14 milliárd forintnyi támogatást – közölte a kormánybiztos.

A most lezárult négy pályázatból kettő az óvodákhoz kapcsolódik. Óvodaépületek felújítására 193 pályázó kapott összesen 5 milliárd forintot. Ebben a kategóriában a program indulása óta már több mint 400 pályázó használhatott fel összesen 10 milliárd forintot. A másik hétfőn lezárult pályázatban óvodai tornaszobákra, sporttermekre 2 milliárd forintot osztottak szét 116 nyertes között – mondta a kormánybiztos.

A harmadik hétfőn elbírált lezárult pályázatban faluházakra, illetve önkormányzati épületekre lehetett támogatást igényelni, ebben a kategóriában 248 pályázó kaphatott összesen 5 milliárd forintot. Tavaly óta ebben a kategóriában több mint 400 pályázó kapott támogatást 7,5 milliárd forint értékben – tette hozzá a kormánybiztos.

A negyedik most lezárult pályázat 111 nyertese a közszolgálati hiányszakmákban dolgozók szolgálati lakásának kialakítására, felújítására kapott összesen 2 milliárd forintot. Erre tavaly óta 200 pályázó kapott összesen 3,8 milliárdot. Elsősorban orvosok, védőnők, tanárok, körzeti megbízott rendőrök, jegyzők szolgálati lakására lehet fordítani a támogatást.

Ezen túlmenően mintegy ezer kilométernyi állami mellékút felújítását támogatta a kormány. A falusi csok keretében pedig már 15 ezer kérelem érkezett a pénzintézetekhez, további ötezer család pedig áfa-visszatérítést igényelt. Ez a 20 ezer család összesen mintegy 85 milliárd forint támogatásban részesül – közölte.

A Magyar falu program jövőre is folytatódik, így további jelentős forrásokhoz jut a vidéki népesség – jelezte Gyopáros Alpár.