Több mint négyezer fészektartóval várja az E.ON a gólyákat, célzott madárvédelmi projekt indult az energiacég és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park együttműködésében, áprilisban és májusban a Fertő-Hanság Nemzeti Park kérésére a Szigetköz területén valósul meg gólyavédelmi program.
Az E.ON a nemzeti parkokkal, madárvédelmi szakemberekkel együttműködve 4343 fészektartóval várja a gólyákat, korábban 4199 ilyen eszközt telepítettek, idén tavaszra újabb 144 került fel az oszlopokra az energiacég szolgáltatási területein. A fészektartókat a vállalat munkatársai folyamatosan karbantartják, szükség esetén cserélik. Az új fészektartókra fonott fészekalap is került, a beavatkozások során a régi gólyafészektartókat is ellenőrizték és javították. Ahol az akár évtizedes fészek több mázsásra hízott és veszélyessé vált, oda is új, fonott fészekalap került. A kikelt gólyafiókák védelmének érdekében a repülési irányba eső hálózati elemekre szükség szerint burkolatot tesznek, emellett kiülőket szerelnek fel annak érdekében, hogy távol tartsák a madarakat az oszlopok veszélyes részeitől – közölte a program kommunikációjával foglalkozó cég pénteken az MTI-vel.
Célzott madárvédelmi projekt indult az energiacég és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park együttműködésében is, ahol 161 pontos beavatkozás-sorozatot valósítottak meg közösen a gólyák érkezésére készülve.
A Duna-Dráva Nemzeti Park Gemenc tájegységében idén egy pályázat segítségével az E.ON munkatársai a síkban elhelyezett kereszttartókat cserélik ki olyan, háromszög elrendezésű tartókra, amelyekre a madarak kevésbé tudnak ráülni vagy beszorulni, így még a nagyobb testű madarak sem tudják a szárnyaikkal zárni az áramkört. A gemenci árteret átszelő 3,5 kilométer hosszú vezetékszakaszon 44 oszlopot építenek át a szakemberek. A közelben költő rétisaspár érdekében a munkavégzést két szakaszra osztották. A fészek körüli védőzónán kívül már februárban elvégezték a szükséges munkákat, viszont a 400 méteres védőzónában csak akkor folytatódnak a madárvédelmi feladatok, ha a fiókák már elég nagyok ahhoz, hogy a beavatkozás ne bolygassa fel a sas család életét, így itt nyáron fejezik be a tervezett változtatásokat.
Áprilisban és májusban a Fertő-Hanság Nemzeti Park kérésére a Szigetköz területén valósul meg gólyavédelmi program, ekkor madárbarát megoldások alkalmazásával építik át az oszloptranszformátorokat.
Az év további részére is számos, a környezet megóvását célzó munkát tervez az E.ON. Az elmúlt év adatait elemezve 126 olyan konkrét hálózati helyet azonosítottak a szakemberek, amelyek veszélyforrást jelentenek a madarakra. Ezeket a helyeket – és 300 méter sugarú körben a környezetüket – az idén madárvédelmi szempontból biztonságosabbá teszik. Az év második felétől olyan új típusú kereszttartókat használnak, amelyek a madarak számára a korábbiaknál sokkal biztonságosabbak. Ősszel 18 kilométeres szakaszon kerülnek a vezetékek földkábelbe Túrkeve-Dévaványa között, ez a térségben fészkelő túzokok megóvását szolgálja majd. A beruházás első lépéseként egy alállomást építenek át, majd a túzokvédelmi projekt 2020-21-ben is folytatódik.